A BKK a járműbelsőkben kihelyezett matricákkal még több lehetőséget biztosít a digitális jegyek egyszerű és gyors érvényesítésére.
Néhány éven belül öt trend felforgatja az autóipart, és ezekhez a magyar beszállítóknak is alkalmazkodniuk kell - írja a Világgazdaság.
- hangsúlyozta Végh Bálint, a PwC Magyarország üzleti tanácsadó részlegének menedzsere.
A szakértő, a várható trendek között említi:
- az elektromos és hibrid meghajtású járművek elterjedését,
- az önvezető autók előretörését,
- a megosztott autóhasználatot,
- folyamatos internetkapcsolatra épülő kommunikációt az autók és más objektumok között,
továbbá azt, hogy a mostaninál sokkal gyakrabban, akár évente tűnnek majd fel új modellek. Ezek ráadásul nem is a távoli jövő képei, hiszen a szakértő szerint 2030-ra az összes trend tetten érhető lesz Magyarországon is.
A beszállítók számára mindezek egyebek között azzal a hatással járnak, hogy az üzlet kevésbé lesz tervezhető. Ezt időbeni felkészüléssel, stratégiai gondolkodással, a piaci kihívásokra adott rugalmas reagálással tudják ellensúlyozni. Így, akik képesek lesznek alkalmazkodni az új trendekhez, azok a piac nyerteseivé válhatnak - emelte ki Végh.
Bejelentette Magyar Péter: jön a szigor az elektromos rollerekre, életkori korlátozást is bevezetnek
A szabályozás a teljesítményük alapján két csoportra osztja a járműveket: a legfeljebb 25 km/órás sebességre képes, kis teljesítményű rollereket 14 éves kortól lehet majd vezetni.
Megindul a drágulás a hazai kutakon: brutális áremelés jöhet egy héten belül a benzinnél, gázolajnál
Hetekig nem változtak az üzemanyagárak, a következő időszakban a benzin akár 10, a dízel pedig 20 forinttal is drágulhat literenként.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







