A nemzetközi átszervezések a vállalat magyarországi jelenlétét is érintik, bár a hazai kilátások felemásak.
Nagyot nézett Zoltán és Tímea, amikor két egyenruhás katona a napokban átnyújtotta nekik azt a levelet, amelyben közlik: leltárba veszik a család kilencszemélyes kisbuszát.
Mint arról a Blikk beszámolt, a hivatalos iromány szerint az autót a jogszabályok szerint indokolt esetben kötelesek a honvédség rendelkezésére bocsátani.
"A két katona elmondta, hogy velünk együtt összesen hatszázan kaptak hasonló levelet, ezeket mind személyesen kézbesítették" - magyarázta az asszony, aki férjével öt gyereket nevel.
A Honvédelmi Minisztérium szerint a nyilvántartásba vétel nem jelenti a kijelölt eszköz tényleges igénybevételét, arra alapvetően csak a honvédelmi típusú különleges jogrendben kerülhet sor. Nem igaz tehát az a feltételezés, hogy "bármikor jöhetnek, vihetik." Csak a kijelölt eszközöket és csak a honvédelmi típusú különleges jogrendben kerülhet sor.
A nyilvántartásba vételt a honvédség folyamatosan végzi, annak frissítését a honvédelmi feladatok ellátásában részt vevő rendvédelmi szervek (jelen esetben a rendőrség) kérésére megteszi (a tájékoztató levélben is szerepel).
A katonai igazgatási szervek feladata, hogy a korábban kijelölt ingóságok és ingatlanok rendszeres felülvizsgálata során a korábbi kijelöléseket megszüntesse, fenntartsa, vagy új kijelölést kezdeményezzen (ezt a feladatot a törvény határozza meg, ezért a jelenlegi tájékoztató feladója a honvédség).
E felülvizsgálatra jelen esetben a rendvédelmi és a honvédelemben közreműködő szervek igényei biztosítása céljából van szükség, a tájékoztató és egyéb iratokat több száz tulajdonos, gazdálkodó szervezet kapta meg országszerte.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ahogy a hadkötelesek nyilvántartásával kapcsolatosan is bebizonyosodott: a polgári lakosságot békében semmilyen plusz intézkedés, vagy kötelezettség nem terheli. Jelen esetben is fontos tisztázni, hogy az adatszolgáltatáson túl a technikai eszköz honvédelmi célú igénybevételére egy különleges jogrendi helyzetben kerülhet sor. Az állam felelőssége, hogy az állampolgárok és hazánk területi épségének megvédése érdekében a lehető legfelkészültebb legyen. Ez az adminisztratív intézkedés az állam alapvető feladatából fakad, jelen esetben egy kijelölés tervezéséről, pontosításáról van szó.
A kijelölés nem jelenti a kijelölt eszköz tényleges igénybevételét, arra alapvetően csak a honvédelmi típusú különleges jogrendben kerülhet sor.
Nem igaz tehát az a feltételezés, hogy "Bármikor jöhetnek, vihetik." Csak a kijelölt eszközöket és csak a honvédelmi típusú különleges jogrendben kerülhet sor, vagyis békében, napjainkban, semmilyen körülmények között nem kerülhet rá sor.
Az igénybevételt külön közigazgatási hatósági határozattal rendelhetik el. Ahogyan azt a tájékoztató levél is tartalmazza, a szolgáltatás teljesítése során esetlegesen felmerült vagyoni hátrányért kártalanítás jár, melyet az igénybevételt elrendelő hatóság állapít meg.
A kijelölt eszközt a tulajdonos természetesen szabadon eladhatja, de azt be kell jelentenie, mint ahogy azt is, ha ellopták és ezért nincs a tulajdonában. A bejelentések valódiságát, az eszközök állapotát ellenőrizhetik.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







