Celebek és botrányhősök a sokmilliós adótartozók feketelistáján

Pénzcentrum
2011. október 25. 18:35

Frissült az állami adóhatóság által nyilvántartott, 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező magánszemélyek és egyéni vállalkozók listája. A 2011. szeptember 30-i állapot szerint 3501 magánszemély tartozik, közülük 40-nek még állandó lakcíme sincs.

A NAV feketelistájára azok a magánszemélyek és egyéni vállalkozók kerülhettek fel névvel, lakcímmel és - az egyéni vállalkozók - adóazonosítóval, akik a III. negyedév végén már legalább 180 napja folyamatosan 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkeztek.

Míg az a második negyedév végén kiadott listára összesen 3 473 név került fel, addig idén szeptember végére már 3 501, tízmillió feletti tartozás volt a magánszemélyek részéről. Pontos számokat az adóhatóság nem közölt, azonban könnyen kiszámolható, hogy a magánszemélyek legalább 35 milliárd forinttal tartoznak.

Figyelembe véve azonban, hogy sok vállalkozás és magánszemély vélhetően jóval több adótartozással rendelkezik a listára kerülés alsó határánál, a jegyzékekben szereplő adózók összes tartozása a fenti minimális összeget még akár további százmilliárdokkal meghaladhatják. (A pontos számokat azért nem ismerhetjük meg, mivel a hatályos jogszabályok kizárólag a nagy összeggel tartozók nevének, székhelyének/lakcímének és adóazonosítójának közzétételét teszik lehetővé az adóhatóságnak.)

Ismert nevek a feketelistán

Természetesen továbbra is találkozhatunk ismert nevekkel az összesítésben. A Pa-Dö-Dö nevű duóból ismert Lang Györgyi mellett továbbra is megtalálható a listán Földesi-Szabó László is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Úgy tűnik Gáspár Győzőnek és feleségének is bérelt helye van a feketelistán. A sztárpár egyébként már régóta az adóhatóság célkeresztjében áll. A Salgótarjáni Városi Bíróság szeptember végén kezdte meg Gáspár Győző és társai adócsalási perének tárgyalását. Gáspár Győzőt és feleségét 22,2 millió forintos adócsalással vádolják az RTL Klub Győzike-show című műsora kapcsán.

A tárgyaláson ismertetett vádirat szerint az RTL Klub nem a show-ban szereplő házaspárral, hanem egy Gáspár Győző által megjelölt gazdasági társasággal, Bangó Attila cégével kötött szerződést. Bangó ezzel a produkció névleges ügynöke lett, és elvállalta a színlelt szerződés megkötését. A szerződésben Bangó Attila lett a szerződő fél, a Gáspár házaspárt résztvevőként jelölték meg. Bangó Attila nem vett részt a produkcióban, így díjazás sem illette meg, a házaspár viszont nem szerepeltette adóköteles bevételét az adóbevallásban.

 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem