Új békejavaslatok érkeztek Oroszországhoz az ukrajnai háború rendezésére, amelyek a mélységi támadások leállítását és a harcok mindössze négy régióra történő korlátozását szorgalmazzák.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Oroszország elutasította azt a kezdeményezést, amelynek keretében személyes találkozót tartott volna Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a G7-csoport franciaországi csúcstalálkozójának idején.
Az ukrán államfő hétfőn Kijevben újságíróknak azt mondta, hogy a G7-csúcs előtt jelezték készségüket egy négyszemközti egyeztetésre, amelyre a világ vezető politikusainak jelenlétében kerülhetett volna sor.
Zelenszkij szerint a találkozó különleges lehetőséget jelentett volna, mivel a tanácskozáson részt vesz Donald Trump amerikai elnök és Emmanuel Macron francia államfő is.
Az európaiak plusz Amerika, ez egy nagyszerű lehetőség a közös találkozóra, és pontosan ezért tudnánk Oroszországot is meghívni
– idézte az ukrán elnököt az Interfax-Ukrajina hírügynökség.
Az ukrán vezető azt állította, hogy az európai országok és az Egyesült Államok támogatták a kezdeményezést, Moszkva azonban ismét elutasító választ adott. Zelenszkij ezt úgy értékelte, hogy Oroszország továbbra sem mutat készséget az érdemi tárgyalásokra.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A G7 részéről ugyanakkor nem erősítették meg hivatalosan, hogy valóban napirenden volt egy ilyen találkozó megszervezése. A dpa német hírügynökség szerint az ukrán elnök nyilatkozatának célja az is lehetett, hogy további diplomáciai nyomást helyezzen Moszkvára. A német hírügynökség megjegyezte, hogy egy ilyen magas szintű egyeztetés megszervezése ilyen rövid idő alatt rendkívül nehéz lett volna.
Vlagyimir Putyin korábban többször jelezte, hogy Volodimir Zelenszkijjel csak bizonyos feltételek teljesülése esetén hajlandó találkozni. Az orosz elnök álláspontja szerint személyes egyeztetésre vagy Moszkvában, vagy az ukrajnai konfliktus végleges rendezésének részeként kerülhet sor.
A G7-csoport csúcstalálkozóját a kelet-franciaországi Évianban tartják. Zelenszkij a tervek szerint kedden este kapcsolódik be a tanácskozásba, ahol várhatóan az ukrajnai háború, a nyugati támogatások és az Oroszországra nehezedő nemzetközi nyomás kérdései is napirendre kerülnek.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







