21 °C Budapest
A kölni dóm Kölnben, Németországban található gótikus stílusú római katolikus székesegyház, amelyet 1996-ban a világörökség részévé nyilvánítottak. A Hohenzollern-híd a Rajna folyón átívelő híd.

Óriási meglepetést hozott az urnáknál a generációs szakadék: ezen a helyen durván máshogy szavaztak a fiatalok, mint a nyugdíjasok

2026. március 23. 15:15

A Rajna-vidék–pfalzi tartományi választás előzetes eredményei a CDU győzelmét és az SPD visszaesését, és mély társadalmi átrendeződést jeleznek: bár összességében jelentősen lemaradt, de a fiatalok körében mégiscsak erősödött az AfD. A munkásszavazók elfordulása és az FDP kiesése új politikai erőviszonyokat vetít előre Németországban  - tudósított a Die Welt.

Az előzetes hivatalos végeredmények szerint a Rajna-vidék-Pfalz tartományi választáson a CDU 31,0 százalékkal végzett az élen, míg az SPD támogatottsága 25,9 százalékra esett vissza. Az AfD 19,5 százalékot ért el, a Zöldek pedig 7,9 százalékon állnak. Az eddigi koalíciós partner, az FDP mindössze 2,1 százalékot szerzett. Ezzel a párt messze elmaradt a bejutáshoz szükséges ötszázalékos parlamenti küszöbtől. Szintén kívül rekedt a tartományi törvényhozáson a Szabad Választók (4,2 százalék) és a Baloldal (4,4 százalék) formációja.

A Forschungsgruppe Wahlen elemzése szerint a legszembetűnőbb eltérések az egyes korcsoportok szavazási szokásaiban mutatkoztak. A harminc év alattiak körében az AfD végzett az első helyen 22 százalékkal. Őket szorosan követte az SPD 19, majd a Baloldal 17 százalékkal, bár ez utóbbi végül nem jutott be a parlamentbe. A CDU a fiatalok között mindössze 14 százalékot ért el. Ezzel szemben az idősebb korosztályok felé haladva egyre jobban szerepelt a CDU: a hatvan év felettiek körében már a szavazatok 40 százalékát szerezték meg.

Különösen feltűnő az SPD hagyományos munkáspárti jellegének további gyengülése. A 2021-es tartományi választáson a szociáldemokraták még 38 százalékot értek el a fizikai munkások körében, ám ez az arány mostanra jelentősen visszaesett. Ezzel párhuzamosan az AfD ugyanebben a társadalmi csoportban megduplázta a korábbi eredményét, és a CDU is erősödni tudott.

Az iskolai végzettség szerinti bontásból kiderül, hogy a CDU minden képzettségi szinten jól teljesített. A diplomások körében az AfD mindössze tíz százalékot kapott. A Zöldek viszont éppen ebben a demográfiai kategóriában érték el a legjobb eredményüket.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?