Gigantikus pénzesőt ígér Magyar Péter a kórházaknak: kiderült az igazság, pillanatok alatt elillanhat az összeg

A Tisza Párt egészségügyi programja széleskörű átalakítást vetít előre. Önálló minisztériumot, évi 500 milliárd forintos többletforrást, radikálisan rövidülő várólistákat, új betegút-szervezést és átlátható minőségbiztosítást ígérnek. A szakértők szerint azonban az első száz napban irreális a teljes megvalósulást elvárni.

Sokkal fontosabb, hogy a folyamatok megkezdődjenek, hiszen a betegutak újraszervezése vagy az alapellátás megerősítése évekig tartó munka. Vannak ugyanakkor azonnal megléphető, a közhangulatot gyorsan javító intézkedések is. Ilyen lehet az egészségügyi dolgozók nyilatkozási tilalmának feloldása, a kórházi beléptető kamerák leszerelése, vagy annak garantálása, hogy minden intézményben rendelkezésre álljon alapvető higiéniai felszerelés, például vécépapír és szappan.

A valódi kihívást a mélyreható strukturális problémák jelentik. Az állami ellátórendszer forrásigénye mára jelentősen meghaladja a rendelkezésre álló finanszírozási kereteket. Ennek következtében a szakrendeléseken és a diagnosztikában sokszor már nemcsak a beavatkozásra kell sokat várni. A betegek esetenként hónapokig küzdenek azért, hogy egyáltalán időpontot kapjanak egy előjegyzésre.

Bár az évi 500 milliárd forintos pluszforrás jelentős összeg, a szakemberek szerint önmagában nem hoz rendszerszintű fordulatot. Ez a pénz ugyanis hamar elfogyhat, ha csupán a felhalmozódott kórházi és beszállítói adósságállomány rendezésére, valamint a teljesítményalapú orvosi bérezés kialakítására fordítják.

Az érdemi változásokhoz olyan kérdésekről is nyíltan kell beszélni, amelyeket a hazai politika eddig igyekezett elkerülni. Ilyen a kórházstruktúra racionalizálása, a magánegészségügy szabályozott bevonása, vagy a több-biztosítós egészségügyi modell lehetősége. A szakemberek felhívták a figyelmet a program egyik komoly ellentmondására is.

A regionális központok kialakítása és a betegutak hatékonyabbá tétele ugyanis nem valósítható meg úgy, hogy közben érintetlenül hagyják a jelenlegi intézményhálózatot. Ha kevés az erőforrás és a szakember, az ellátórendszert is koncentrálni kell. Csak így biztosítható, hogy a meglévő kapacitás biztonságosan és működőképesen lássa el a betegeket. A jelenlegi széttagolt betegutak hatalmas kockázatot és erőforrás-pazarlást jelentenek. Gyakori probléma például, hogy a betegeket olyan intézménybe szállítják, ahol nincs meg a megfelelő háttér a sürgős beavatkozásokhoz, így azonnali továbbküldésre szorulnak.

Az egészségügy válsága azonban nem pusztán pénz- és infrastruktúrahiány, hanem súlyos bizalmi válság is. Az orvosok és az ápolók megtartásához a bérek rendezése mellett elengedhetetlen a kiszámítható, partneri viszony és az átlátható vezetés. A dolgozók mentális jóléte, valamint az, hogy értsék és befolyásolhassák a munkahelyi döntéseket, gyakran a fizetésnél is fontosabb tényező.

Ugyanakkor a társadalmi hozzáállásnak is változnia kell. Az átláthatóság megteremtésével párhuzamosan fel kell számolni azt a berögzült magyar gyakorlatot, miszerint a betegek személyes kapcsolatokon keresztül, "ügyeskedve" próbálnak előrébb jutni az ellátórendszerben. A következő hónapokban dől el, hogy az ígéretekből valódi átalakulás lesz-e, vagy a reformkísérlet ismét elvérzik azokon a konfliktusokon, amelyek eddig minden hasonló próbálkozást megakasztottak.