A Pénzcentrum sorozatában a különböző európai országok lakhatási helyzetét vizsgáljuk meg.
Ismét Kim Dzsongunt választották meg a Koreai Munkapárt főtitkárának a szervezet kilencedik kongresszusán – közölte hétfőn az észak-koreai állami hírügynökségre hivatkozva a Reuters.
A hivatalos tájékoztatás kiemelte, hogy Kim vezetése alatt az ország nukleáris arzenálja vált a katonai elrettentés központi elemévé, miközben a hadsereg hagyományos fegyverzetét is korszerűsítették. Az állami média értékelése szerint Észak-Korea nemzetközi tekintélye és védelmi képességei ugrásszerűen javultak, ami tovább szilárdította a rezsim pozícióját.
A kongresszuson döntöttek további pártvezetői tisztségek betöltéséről, valamint módosították a párt alapszabályát is. Szakértők szerint mindez a belső hatalmi viszonyok átrendeződésére utalhat. Lim Ul Cshul, a Kjongnam Egyetem elemzője úgy véli: Kim újraválasztása azt a szimbolikus üzenetet hordozza, hogy a vezetés túllépett a puszta válságkezelésen, és egy magabiztos, stabil uralmi korszakba lépett.
Az eseményről azonban hiányzott Kim Dzsongun lánya, Kim Dzsue. Távolmaradása azért figyelemre méltó, mert az utóbbi időben egyre gyakrabban jelent meg apja oldalán a különböző rendezvényeken. Emiatt a dél-koreai hírszerzés korábban azt feltételezte, hogy őt szemelték ki a diktátor lehetséges utódjának.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







