A Kreml nyitva hagyta a béke lehetőségét, de nem árulta el, mit vár Kijevtől – nyugati elemzők szerint a feltételek sokkolóak lehetnek.
Ötnapos nemzeti gyászt hirdettek Svájcban. Legalább negyven ember vesztette életét, és további száztizennégyen megsérültek, amikor szilveszter éjjelén tűz ütött ki egy zsúfolt bárban a svájci Crans-Montana síközpontban. A nyomozók jelenleg az áldozatok azonosításán dolgoznak, ami a hatóságok szerint napokig, sőt akár hetekig is eltarthat - tudósított a The Guardian.
Guy Parmelin államelnök ötnapos nemzeti gyászt rendelt el, és az ország történetének egyik legmegrendítőbb tragédiájaként jellemezte az esetet. Hangsúlyozta, hogy Svájc azzal tartozik azoknak a fiataloknak, akik egyik pillanatról a másikra vesztették el álmaikat és terveiket, hogy mindent megtesz egy hasonló katasztrófa megelőzéséért.
A tűz csütörtök hajnalban, fél kettő körül lobbant fel a Le Constellation bárban. A kiváltó ok egyelőre tisztázatlan, de szemtanúk szerint csillagszórók vagy egy égő gyertya okozhatta a szerencsétlenséget. Két nő a francia BFMTV-nek azt mondta, hogy egy csapos a vállán vitte egy kolléganőjét, aki égő születésnapi gyertyát tartott egy palack tetején. A láng belekapott a fa mennyezetbe, amely pillanatok alatt lángba borult, majd beomlott. A tűz gyorsan elérte a zsúfolt pinceszintet, ahol főként fiatalok szórakoztak, a menekülők pedig a keskeny lépcsőn próbáltak kijutni.
Beatrice Pilloud kantoni főügyész közölte, hogy minden elérhető erőforrást mozgósítottak az áldozatok mielőbbi azonosítására. A vizsgálat arra is kiterjed, hogy a bár megfelelt-e a tűzvédelmi és biztonsági előírásoknak, valamint rendelkezett-e a szükséges számú és megfelelően megközelíthető vészkijárattal.
Csütörtök este több százan gyűltek össze a fagyos hidegben, hogy virágokat helyezzenek el, és gyertyákat gyújtsanak az áldozatok emlékére. A túlélők közül sokan súlyos égési sérüléseket és tüdőkárosodást szenvedtek. A sebesülteket svájci kórházakba szállították, de a szomszédos országok egészségügyi intézményei is fogadtak betegeket.
A tragédiának külföldi áldozatai is vannak. Az olasz külügyminisztérium tizenhat eltűnt és tizenkét sérült olasz állampolgárról számolt be, míg Franciaország nyolc eltűnt személyt tart nyilván. Az ausztrál sérültek száma egy fő.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A 2015-ben megnyílt Le Constellation nagyjából háromszáz vendég befogadására volt alkalmas. A bár különösen a fiatalok körében számított népszerűnek. Helyiek szerint az újévi bulik idején a belépők életkorának ellenőrzését kevésbé vették szigorúan.
A hatóságok óvatosságra intették a síelőket és a turistákat, és arra kérték őket, hogy kerüljék el a baleseteket, mivel az egészségügyi ellátórendszer a tragédia nyomán jelenleg túlterhelt.
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







