Egyetlen üzlet elég volt ahhoz, hogy Musk történelmet írjon: ekkora vagyonnak földi halandó még nem rendelkezett.
Mi folyik itt? Háborúra készül az európai mintaállam: a hadsereg és az egészségügy is teljes készenlétben
A holland hadsereg és az ország egészségügyi rendszere összehangoltan készül egy lehetséges háborús helyzetre, hogy kezelni tudják a konfliktuszónákból érkező nagyszámú sebesültet - írta pénteken az NlTimes hírportál.
A BNR holland rádiócsatorna pénteken jelentette, hogy holland védelmi minisztérium szerint egy Oroszország és a NATO közötti háború "a sebesültek és betegek hatalmas áramlását" idézheti elő a harci területekről, ezért a tárca együttműködik az egészségügyi minisztériummal és több gondozási szervezettel, köztük a holland kórházak szövetségével (NVZ).
"Alaposan felkészülünk arra, hogy Hollandia bármilyen orvosi igényt kezelni tudjon" - közölte a védelmi minisztérium szóvivője. A felkészülésben részt vesz az Utrechti Egyetemi Kórház vészhelyzeti részlege is.
Az NVZ szóvivője hangsúlyozta, a kórházak rendszeresen gyakorolnak, hogy felkészüljenek a válsághelyzetekre, ugyanakkor további forrásokra lesz szükség. A holland hadsereg közlése szerint biztosítani fogják a megfelelő létszámot, felszerelést és szállítókapacitást a sebesült katonák gyors evakuálásához és ellátásához. Emellett növelik a készleteket, és a holland nemzeti vérellátó szolgálattal együttműködve gondoskodnak a vér- és plazmatartalékok fenntartásáról a tábori kórházak számára.
"A sebesültek száma a konfliktus intenzitásától és időtartamától függhet" - mondta a minisztérium szóvivője, hozzátéve: céljuk, hogy gyorsan és hatékonyan reagáljanak bármilyen nagyságú beáramlásra, figyelembe véve a német és francia szövetségesek hasonló előkészületeit.
A katonai egészségügyi szervezet is bővül: "A további beruházások teljes mértékben helyreállítják és megerősítik az orvosi ellátási láncot" - tette hozzá. Korábbi jelentések szerint Franciaország és Németország szintén növeli egészségügyi kapacitásait a fokozódó háborús aggodalmak miatt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A védelmi szóvivő közlése szerint az új kapacitások egy részét tartalékosok biztosítják, akik kiegészítő katonai kiképzésben részesülnek, és készen állnak bevetésre válsághelyzet esetén. Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy a hadsereg kihasználja a meglévő szakértelmet anélkül, hogy további nyomást helyezne a munkaerőpiacra.
A minisztérium azt is jelezte, hogy egyes katonai egészségügyi dolgozókat civil kórházakban fognak elhelyezni annak érdekében, hogy a hétköznapi egészségügyi ellátás háborús helyzetben se omoljon össze. "Még egy fegyveres konfliktus idején is biztosítani kell, hogy az egészségügyi ellátás a civil lakosság számára a lehető legelérhetőbb maradjon" - hangsúlyozta a szóvivő.
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







