Az ukrán 3. hadtest Vivaldi hadműveletének három szakaszában mintegy 250 orosz katonát és tisztet ejtettek foglyul Doneck megye északi részén.
Minden, amit eddig tudni lehet a Louvre kirablásáról: így törtek be a világ leghíresebb múzeumába a bűnözők
Fényes nappal rabolták ki a Louvre-t: francia koronaékszereket vittek el a tolvajok. A Múzeum hétfőn zárva tart, miközben a rendőrség vizsgálja a vakmerő rablást, amely során Franciaország felbecsülhetetlen értékű koronaékszereit lopták el.
A BBC tudósítása szerint a tolvajok elektromos szerszámokkal törtek be a világ leglátogatottabb múzeumába fényes nappal, majd robogókon menekültek el nyolc rendkívül értékes ékszerrel.
A rablás vasárnap helyi idő szerint 9:30 és 9:40 között történt, nem sokkal a múzeum nyitása után. Négy tolvaj egy járműre szerelt emelőszerkezet segítségével jutott be az Apolló Galériába a Szajna folyó közelében lévő erkélyen keresztül.
Két rabló akkumulátoros tárcsavágóval vágta át az üvegtáblákat, majd bejutott a múzeumba. Megfenyegették az őröket, akik kiürítették az épületet, majd két üvegvitrinből ékszereket loptak el.
Az előzetes jelentés szerint a múzeum kirabolt részlegében a termek egyharmadában nem voltak biztonsági kamerák. Natalie Goulet, a francia szenátus pénzügyi bizottságának tagja szerint ez egy "nagyon fájdalmas" esemény Franciaország számára, és nehéz megérteni, hogyan történhetett ilyen könnyen.
Goulet elmondta, hogy a galéria helyi riasztórendszere nemrég meghibásodott. A francia kulturális minisztérium közlése szerint a múzeum szélesebb körű riasztói megszólaltak, és a személyzet a protokoll szerint járt el.
A banda megpróbálta felgyújtani járművét a múzeum előtt, de egy múzeumi alkalmazott közbelépése ezt megakadályozta. Rachida Dati kulturális miniszter szerint a felvételeken látható, hogy a maszkos rablók "nyugodtan" léptek be és törték össze a vitrineket. Az incidensben senki sem sérült meg.
A miniszter szerint a tolvajok tapasztaltnak tűntek, és jól előkészített tervük volt a két robogóval való menekülésre. Mintegy 60 nyomozó dolgozik az ügyön, és az ügyészek szerint a rablók valószínűleg egy bűnszervezet megbízásából cselekedtek.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A hatóságok szerint nyolc tárgyat vittek el, köztük diadémokat, nyakláncokat, fülbevalókat és brossokat. Valamennyi a 19. századból származik, és egykor francia királyi vagy császári uralkodók tulajdonában volt.
Az ellopott tárgyak között szerepel a Toszkánai Nagyhercegség diadémja, Eugénia császárné diadémja, a Leuchtenberg-diadém, a Toszkánai Nagyhercegség nyaklánca, Eugénia császárné nyaklánca, a Toszkánai Nagyhercegség fülbevalói, Eugénia császárné fülbevalói és a Toszkánai Nagyhercegség brossai.
Két további tárgyat, köztük Eugénia császárné koronáját, a helyszín közelében találták meg, feltehetően a menekülés során ejtették el. A szakértők szerint most versenyfutás zajlik az idővel, mivel a tolvajok valószínűleg szétszedik az ékszereket, beolvasztják az értékes fémeket és újravágják a drágaköveket.
A lopás politikai felháborodást váltott ki Franciaországban. Emmanuel Macron elnök "történelmünk elleni támadásnak" nevezte a rablást, Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés vezetője pedig "tűrhetetlen megaláztatásnak" minősítette az esetet.
Korábban idén a Louvre tisztviselői segítséget kértek a francia kormánytól a múzeum elöregedett kiállítótermeinek felújítására és a műalkotások jobb védelmére. Macron elnök ígéretet tett arra, hogy a Louvre-t az Új Reneszánsz projekt részeként újratervezik, amely várhatóan 700-800 millió euróba kerül, és megerősített biztonsági rendszert is tartalmaz.
Putyin újra eláraszthatja a világot dízellel: Trump megállapodása után nagy bejelentést tett Moszkva
Oroszország az év végére ismét havi 3–3,5 millió tonnára növelheti dízelexportját, ami már a válság előtti szintet jelentené.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







