A világ hét legfejlettebb ipari országa (G7) 260 millió euróval (95 milliárd forint) járul hozzá a csernobili atomerőmű 2025 elején megrongálódott szarkofágjának helyreállítására irányuló erőfeszítésekhez
Az Európai Bizottság megerősítette, hogy folytatja a TikTok elleni vizsgálatot a 2024-es és 2025-ös romániai választások befolyásolásának gyanúja miatt, miközben román EP-képviselők bírálják az eljárás lassúságát - írja a hotnews.ro.
Az Európai Bizottság továbbra is adatokat gyűjt a TikTok ellen a romániai választások befolyásolásának ügyében. A vizsgálat a 2024 decemberében érvénytelenített, majd 2025 májusában megismételt elnökválasztásra is kiterjed, amellyel kapcsolatban Ursula von der Leyen korábban külföldi befolyásolásra utaló jelekről beszélt.
A Bizottság elnöke a Mentsétek Meg Romániát Szövetség két EP-képviselőjének, Dan Barnának és Vlad Voiculescunak küldött válaszában hangsúlyozta, hogy a testület folyamatosan figyelemmel kíséri az ügyet. A digitális szolgáltatásokról szóló uniós törvény alapján nemcsak a TikTok, hanem az X és a Meta ellen is eljárást indítottak a választásokba való beavatkozás gyanúja miatt.
A TikTok az eljárás hatására már több intézkedést is bevezetett: szigorították a felhasználói fiókok ellenőrzését, növelték a romániai hálózat átvilágításán dolgozó szakértők számát, és jelenleg egy 120 fős munkacsoport vizsgálja, milyen rejtett befolyásolási kampányok módosíthatták az algoritmusok működését két évvel ezelőtt.
A román képviselők azonban elégedetlenek a vizsgálat tempójával. Nyilatkozatukban "elfogadhatatlanul lassúnak" és "az európai demokráciára veszélyesnek" minősítették a Bizottság reakcióidejét. Voiculescu szerint rendszerszintű probléma az elhúzódó vizsgálat, hiszen az algoritmusok valós időben működnek és továbbra is hatással vannak az emberek döntéseire, miközben "a demokráciát nem lehet a bürokratikus levelezés ritmusában megvédeni".
Putyin újra eláraszthatja a világot dízellel: Trump megállapodása után nagy bejelentést tett Moszkva
Oroszország az év végére ismét havi 3–3,5 millió tonnára növelheti dízelexportját, ami már a válság előtti szintet jelentené.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







