Csatatérré változott a Milánó városközpontjában található Dóm tér, ahol tüntetők és rendőrök csaptak össze.
Az iráni külügyminisztérium kemény hangvételű közleményben reagált Donald Trump amerikai elnök legutóbbi, párbeszédre utaló nyilatkozataira, mondván: azok éles ellentétben állnak az Egyesült Államok „ellenséges és bűnös” lépéseivel Irán ellen.
Abbasz Aragcsi iráni külügyminiszter az X-en úgy fogalmazott: „Trump úr lehet a béke elnöke, vagy a háborúé – de a kettő egyszerre nem megy.” Irán szerint Washington egyszerre beszél diplomáciáról, miközben júniusban Izraellel közösen csapást mért több iráni nukleáris létesítményre.
Teherán ugyanakkor azt állítja, nyitott a kölcsönös tiszteleten alapuló tárgyalásokra, de Ali Hamenei ajatollah szerint az amerikai fél valójában „engedelmes Iránt akar”, és ezért a konfliktus jelenleg „megoldhatatlan”.
A Nyugat továbbra is azzal vádolja Iránt, hogy atomfegyver kifejlesztésén dolgozik, míg az iszlám köztársaság kitart amellett: nukleáris programja kizárólag békés célokat szolgál – és az Egyesült Államok provokációi csak tovább szítják a feszültséget.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







