A demokraták azonban nem sokat profitálnak a kialakult helyzetből, hiszen saját szavazóik 44 százaléka is elégedetlen a párt teljesítményével.
Dél-Korea haditengerészete figyelmeztető lövéseket adott le egy észak-koreai kereskedelmi hajóra, amely átlépte a Sárga-tengeren húzódó tengeri határvonalat, majd a figyelmeztetés hatására visszavonult.
Május 26-án reggel 5:06 körül egy észak-koreai kereskedelmi hajó átlépte a Sárga-tengeren húzódó Északi Határvonalat (NLL), azonban a dél-koreai hadsereg figyelmeztető lövései után elhagyta a területet. A dél-koreai Csoszun jelentése szerint ez volt az első ilyen határátlépés egy észak-koreai hajó részéről közel három év óta, az előző incidens 2022. október 24-én történt - számolt be róla a Portfolio.
A hatóságok megfigyelték, hogy a hajó kínai álcázást alkalmazott, többek között az ötcsillagos vörös zászló használatával próbálta megtéveszteni a dél-koreai erőket.
A Vezérkari Főnökség közleménye részletezte, hogy a Dukszung-ho nevű észak-koreai kereskedelmi hajó a Baengnyeong-szigettől északnyugatra mintegy 50 kilométerre sértette meg a határvonalat. A dél-koreai hadsereg először figyelmeztető üzeneteket küldött, majd lövéseket adott le, amire reagálva a hajó elhagyta a dél-koreai felségvizeket. A határvonaltól délre körülbelül egy órán keresztül tartózkodott, mintegy 5 kilométeres mélységben.
A dél-koreai katonai hatóságok már a határátlépés előtt figyelemmel kísérték a Dukszung-ho mozgását. Miután a hajó a többszöri figyelmeztetés ellenére is átlépte az NLL-t, a biztonsági műveletben részt vevő 2800 tonnás Cseonan fregatt géppuskákkal és hajóágyúkkal mintegy hét sorozatban, összesen körülbelül 60 figyelmeztető lövést adott le.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A határt sértő észak-koreai hajó ezt követően nyugati irányba fordult, és körülbelül 6 órakor elhagyta a dél-koreai felségvizeket.
Trump kudarca után Putyin veszi be a keleti nagyhatalmat: óriási áttörést hozhat az orosz elnök útja
Az út mindössze néhány nappal azután zajlik, hogy Donald Trump amerikai elnök befejezte saját pekingi államlátogatását
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








