A történész úgy véli, Oroszország a saját múltjának foglya, ami megakadályozza a társadalmi változásokat.
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő szerint Oroszországnak legalább 800 ezer katonát kellene elveszítenie ahhoz, hogy két év alatt meghódítsa Kelet-Ukrajnát. A France 2 francia televíziónak adott interjúban az ukrán elnök 55 ezerre tette hazája hivatalos katonai veszteségeit, és hangsúlyozta Donald Trump amerikai elnök kulcsszerepét a konfliktus lezárásában.
Az ukrán elnök a francia közszolgálati televízió szerdai esti híradójában úgy fogalmazott: „Ukrajna keleti részének meghódítása további 800 ezer halottba kerülne nekik." Hozzátette: „Ehhez minimum két évre lesz szükségük, nagyon lassú előrehaladással. Szerintem nem fognak olyan sokáig kitartani."
A csaknem négy éve tartó háborúval kapcsolatban, amely a második világháború óta Európa legpusztítóbb fegyveres konfliktusának számít, Zelenszkij konkrét adatokat közölt az ukrán veszteségekről. „Ukrajnában hivatalosan a csatatéren megölt katonák száma – függetlenül attól, hogy hivatásosok vagy mozgósítottak – 55 ezer. És sokan vannak, akiket Ukrajna eltűntnek nyilvánított" – mondta az államfő. A konfliktus során mindkét oldalon több százezer ember vesztette életét, és milliók kényszerültek elhagyni Ukrajnát.
Az Abu-Dzabiban, amerikai közvetítéssel zajló orosz–ukrán tárgyalások kapcsán Zelenszkij kiemelte az Egyesült Államok meghatározó szerepét a békefolyamatban. Az ukrán elnök meggyőződése szerint „Putyin csak Trumptól fél". Kifejtette: „Donald Trump tudja, hogy van eszköze a nyomásgyakorlásra a gazdaság, a szankciók és a fegyverek révén, amelyeket átadhatna nekünk, ha nem akarja közvetlenül bevetni az amerikai hadsereget. A hadseregünkön keresztül fenn tudná tartani ezt a nyomást Putyinon."
A tárgyalások lehetséges kimeneteléről szólva Zelenszkij világossá tette álláspontját: „Az amerikai elnök kompromisszumokkal akarja leállítani ezt a háborút. Támogattuk a javaslatait, de nem lehet kompromisszumot kötni a saját szuverenitásunk kérdésében."
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az európai szerepvállalásról szólva az ukrán államfő úgy vélte, hogy az orosz elnök nem fél az európaiaktól, ugyanakkor köszönetet mondott az unió támogatásáért. Zelenszkij szerint „az európaiak egy csodálatos, biztonságos világban élnek, amelyet igazságosan építettek fel gazdaságukon és munkájukon keresztül". Figyelmeztetésként hozzátette: „Ez egy teljesen más világ. Európában jó az élet, kellemes (...), de ma már nagyon világos, hogy ha Ukrajna nem állítja meg Putyint, akkor meg fogja támadni Európát."
Címlapkép: Purger Tamás, MTI/MTVA
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








