A tervezett eljárás a kubai vezetés és az amerikai hírszerzés közötti konfliktus újabb súlyos fordulatának számít.
A 22 éves férfi, Tyler Robinson önként adta fel magát, miután apja ismerőse lebuktatta.
Önként adta fel magát az a 22 éves járó Tyler Robinson, Utah állambeli lakos az amerikai politikia influenszer, Charlie Kirk szerdai megölésével kapcsolatos ügyben - ezt az állam rendőrsége és az FBI is megerősítette magyar idő szerint péntek délután.
A BBC azt írta, hogy egyelőre nem tudni, hogy mi volt az indíték, és hogy mi vezérelte Kirk megülésére a fiatal férfit, az elfogás körülményeiről azonban vannak információk. Eszerint Robinsont az apja egyik ismerőse "fedezte fel" a körözési fotókon, majd mikor erről értesítette a fiatalember apját, azonnal a rendőrségre mentek, ahol Tyler Robinson elkövetőként feladta magát.
Charlie Kirk politikai influenszert szerdán lőtték le az egyik utah-i egyetemen tartott előadása közben, a halála sokkolta a republikánus politikai közösséget. Koporsóját maga az alelnök, JD Vance szállította saját repülőjén Phoenixbe, és már Donald Trump elnök is jelezte, hogy mindenképp szeretne ott lenni Kirk temetésén.
Trump kudarca után Putyin veszi be a keleti nagyhatalmat: óriási áttörést hozhat az orosz elnök útja
Az út mindössze néhány nappal azután zajlik, hogy Donald Trump amerikai elnök befejezte saját pekingi államlátogatását
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Videó: hogy kerül a magyar zöldség 24 órán belül a boltok polcaira?
A Pénzcentrum lépésről lépésre követi végig, hogy lesz a kertészetből indulva villámgyorsan friss áru az Aldi üzleteiben.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








