A férfi története figyelmeztetésül szolgálhat mindenkinek, hiszen évekkel a nyeremény után már azt kívánta, bárcsak összetépte volna a szerencsét hozó szelvényt.
Egy 21 éves norvég férfi állítása szerint az amerikai határvédelmi hatóságok megtagadták belépését az Egyesült Államokba egy J. D. Vance alelnökről készült mém miatt, annak ellenére, hogy érvényes turistavízummal rendelkezett.
Mads Mikkelsen beszámolója szerint június 11-én érkezett a New Jersey-i Newark repülőtérre, ahol a Bevándorlási és Vámhivatal (ICE) tisztviselői azonnal őrizetbe vették és cellába zárták - írja a Portflio.
A norvég Nordlys hírportálnak adott nyilatkozatában Mikkelsen elmondta, "az ügynökök 5000 dolláros bírsággal vagy öt év börtönbüntetéssel fenyegették meg, ha nem adja át telefonja jelszavát." A fiatal férfi ezt hatalommal való visszaélésként értékelte.
A hatósági kihallgatás során kábítószer-kereskedelemmel, terrorista összeesküvésekkel és jobboldali szélsőségességgel kapcsolatos kérdéseket tettek fel neki. Miután kényszerítették telefonja feloldására, a tisztviselők felfedeztek egy szerkesztett képet, amely kopaszként ábrázolta az amerikai alelnököt.
Mikkelsen állítása szerint éppen ez a mém vezetett ahhoz, hogy "még aznap" visszaküldték Norvégiába, annak ellenére, hogy érvényes turistavízummal rendelkezett.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az incidens időben egybeesett az amerikai kormány azon bejelentésével, miszerint a diákvízumok kiadását a kérelmezők közösségimédia-profiljainak ellenőrzéséhez kötik. Bár ez az intézkedés hivatalosan nem vonatkozik a turistákra, a külügyminisztérium fokozta az "ellenséges" vízumkérelmek megfigyelését.
Érdekesség, hogy maga Vance alelnök korábban "vicces trendnek" minősítette a róla készült mémeket, sőt, személyesen is megosztott hasonló tartalmakat.
Egyre brutálisabb, ami vidéken történik: ezreket kellett kitelepíteni, tovább tombolnak az erdőtüzek
A lángok nemcsak Franciaországban, hanem Európa több más országában, így Olaszországban és Spanyolországban is súlyos pusztítást végeznek.







