Közvetítők szerint közel lehet a 60 napos tűzszünet meghosszabbítása, amely a nukleáris tárgyalások új keretét is megadhatja.
Elon Musk azzal fenyegetőzik, hogy megkezdi csütörtökön a SpaceX Dragon űrhajó leszerelésének megkezdését, ami tovább mélyíti a közte és Donald Trump amerikai elnök között kialakult konfliktust. A döntés komoly következményekkel járhatna az űrkutatásra és a pénzügyi piacokra egyaránt.
A SpaceX vezérigazgatója csütörtökön az X platformon jelentette be, hogy megkezdik a Dragon űrhajó leszerelését. "Az elnök nyilatkozata miatt, amely a kormányzati szerződések megszüntetéséről szólt, a SpaceX azonnal megkezdi a Dragon űrhajó leszerelését" – közölte Musk a közösségi médiafelületena, amelyet a Rakéta.hu szúrt ki.
A Dragon jelenleg az egyetlen működőképes amerikai űrjármű, amely alkalmas személyzet és rakomány szállítására a Nemzetközi Űrállomás (ISS) és a Föld között. A legutóbbi küldetése során, április 22-én több mint 3000 kilogramm ellátmányt és kísérleti eszközt juttatott az űrállomásra. Nemrégiben ez az űrhajó hozta vissza a Földre a NASA két űrhajósát is, akiket a Boeing Starliner nem tudott visszaszállítani.
A bejelentés aggodalmat keltett az ISS jövőbeli küldetéseinek biztonságával kapcsolatban, ahol jelenleg hét űrhajós tartózkodik, köztük három amerikai és Alekszej Ovcsinyin orosz parancsnok.
A konfliktus azonnal éreztette hatását a pénzügyi piacokon is. A Tesla részvényei csütörtökön 14 százalékot zuhantak, ami körülbelül 140 milliárd eurós értékvesztést eredményezett, és a vállalat piaci kapitalizációját 920 milliárd euró alá szorította. Ez a Tesla történetének legnagyobb egynapos értékcsökkenése. Trump médiavállalatának részvényei szintén 8 százalékot estek.
A nézeteltérés hátterében vélhetően az áll, hogy Trump kivette az elektromos járművekre vonatkozó adókedvezményeket az új költségvetési törvényjavaslatból. "Elvettem az elektromos autókra vonatkozó támogatását... erre egyszerűen MEGBOLONDULT!" – írta Trump a Truth Social platformon. Musk erre mindössze annyit válaszolt: "Mindegy", majd hozzátette:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
"Nélkülem Trump elvesztette volna a választásokat."
A korábban szoros szövetségesek viszonya az utóbbi időben megromlott. Musk nemrég bírálta Trump költségvetési terveit, sőt egy centrista párt létrehozásának lehetőségét is felvetette. A helyzet tovább eszkalálódott, amikor Musk – bizonyítékok nélkül – azt állította, hogy Trump neve szerepel az Epstein-ügy ügyféllistáján.
Bár Musk később visszakozott a Dragon leszerelésével kapcsolatban és békülési szándékát fejezte ki, Trump elutasította a közeledést. Az elnök kijelentette, hogy a tech-milliárdos "elvesztette az eszét", és "különösebben nem érdekli" a békülés. Tanácsadói próbálkozásai ellenére Trump továbbra is hűvösen viszonyul egykori szövetségeséhez.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








