Hosszú hónapok csúszása után állítólag ezen a héten megkezdődik a Trump-telefonok kiszállítása.
Aleksandar Vucic szerb elnök egészségügyi problémák miatt úgy döntött, hogy idő előtt befejezi amerikai látogatását, és hazautazik. Erről a Tanjug szerb hírügynökség számolt be szombaton.
A hírügynökség jelentése szerint Vucic amerikai látogatása során hirtelen rosszul lett. Orvosi segítséget kért, és a vizsgálat után úgy döntött, hogy hazatér, és már úton is van Belgrád felé. A szerb elnök így nem vehetett részt azokon a főbb eseményeken, amelyek miatt Amerikába utazott.
A Tanjug értesülése szerint a kormány a napokban nyilatkozik a történtekről. A TASZSZ orosz hírügynökség emlékeztetett Vucic azon korábbi kijelentésére, miszerint részt szeretne venni a május 9-i moszkvai győzelem napi felvonuláson, kivéve, ha "történne vele valami, vagy Szerbiát hihetetlen veszély fenyegetné."
Friss! A délutáni hírek szerint egy belgrádi katonai kórházba szállították szombaton Aleksandar Vucic szerb elnököt, miután rosszulléte miatt lerövidítette amerikai útját, és hazatért - közölte az államfő hivatala. A hivatal azt ígérte, hogy amint többet megtud az elnök állapotáról, azt közölni fogja.
Dragan Dincic, a belgrádi katonai kórház kardiológus orvosa később újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy az elnök hirtelen lett rosszul az egyik találkozója alkalmával az Egyesült Államokban, és az ottani amerikai orvosok tanácsa ellenében határozott úgy, hogy azonnal hazautazik. Dincic szerint az államfő már "stabil és kielégítő" állapotban van. Nem kell bent maradnia a kórházban, de "várhatóan néhány napig nem térhet vissza rendszeres tevékenységéhez".
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi
Trump kudarca után Putyin veszi be a keleti nagyhatalmat: óriási áttörést hozhat az orosz elnök útja
Az út mindössze néhány nappal azután zajlik, hogy Donald Trump amerikai elnök befejezte saját pekingi államlátogatását
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








