Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Donald Trump amerikai elnök telefonos egyeztetést tartott.
Minden hétvégi programját törölték Ferenc pápának, akinek nem múlik a hörghurutja, ezért kórházba került.
Ferenc pápa a Vatikánhoz közeli Gemelli-klinikára ment kivizsgálásra, hörghurutjának kezelésére - közölte a szentszéki sajtóközpont, és a Pénzcentrum is megírta ma.
A pápa legalább hétfőig kórházban marad, miután a szentszék bejelentette, hogy az egyházfő összes programját törlik február 17-ig. Szombaton a művészeknek és a kulturális életnek szentelt jubileum kezdődik. A világ minden részéből érkezett résztvevőknek vasárnap a pápa helyett a kulturális és oktatási dikasztériumot vezető bíboros mutat be misét, és lemondták Ferenc pápa hétfőre tervezett látogatását is a Cinecitta római filmgyárba.
A pápa a péntek délelőtti audienciákat követően ment a klinikára, ahol már több alkalommal kezelték. Az első szentszéki sajtóközpont hangsúlyozta, hogy kórházi kivizsgálásra van szükség, mivel a nyolcvannyolc éves egyházfő már több mint egy hete hörghurutban szenved. A Vatikán egy hete közölte, hogy az egyházfőnek bronchitise van, és munkáját az apostoli paloták helyett a lakóhelyeként ismert Szent Márta-házban végzi.
Február 9-én, vasárnap Ferenc pápa nem tudta végigolvasni beszédét, amelyet másnak adott át arra hivatkozva, hogy még nem gyógyult meg teljesen.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta többször járt betegként a Vatikán szomszédságában található, katolikus Gemelli-klinikán, amelyet a pápák kórházaként ismernek. 2021 és 2023 nyarán vastagbél-divertikulózissal műtötték meg, 2023 tavaszán pedig szintén légzőszervi megbetegedéssel szorult kórházi ellátásra.
címlapkép: Koszticsák Szilárd, MTI/MTVA
Komoly bajban Donald Trump: végleg elszigetelte magát, a teljes európai szélsőjobb elpártolt mellőle
A fordulat az Európai Unió határain túl is érezhető.
Véres merénylet történt a gazdagok oázisában: hajtóvadászat indult az ukrán üzletember támadója után
Hajtóvadászat indult Dél-Franciaországban, miután csomagbomba robbant egy monacói lakóépületben, és súlyosan megsebesített egy tehetős, ukrán származású üzletembert
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







