Donald Trump határozottan kizárta annak lehetőségét, hogy Izrael atomfegyvert vessen be Irán ellen.
A katolikus egyház feje, Ferenc pápa egy hamarosan megjelenő könyvében arra szólítja fel a nemzetközi közösséget, vizsgálja meg, Izrael gázai katonai művelete kimeríti-e a népirtás fogalmát. Ez a pápa eddigi legélesebb kritikája Izrael Gázában folytatott háborújával kapcsolatban - írja a Reuters.
A La Stampa olasz napilap által vasárnap közzétett könyvrészletekben Ferenc pápa kifejti álláspontját a gázai helyzetről. "Ami Gázában történik, az a népirtás jellemzőit hordozza" - idézi a pápa egyes nemzetközi szakértők véleményét. Hozzáteszi: "Alaposan meg kell vizsgálnunk, hogy ez beleillik-e a nemzetközi jogászok és szervezetek által megfogalmazott technikai definícióba (a népirtásról)."
Izrael határozottan visszautasítja a népirtás vádját. Az izraeli külügyminisztérium egyelőre nem reagált a pápa kijelentéseire.
A gázai konfliktus jogi megítélése már korábban is felmerült. Tavaly decemberben Dél-Afrika pert indított Izrael ellen a hágai Nemzetközi Bíróságon, a népirtási egyezmény állítólagos megsértése miatt. Januárban a bíróság előzetes döntésében kötelezte Izraelt, hogy akadályozza meg a népirtás elkövetését Gázában, de az ügy érdeméről még nem született ítélet.
Ferenc pápa, aki 1,4 milliárd katolikus hívő vezetője, általában óvatosan fogalmaz nemzetközi konfliktusok esetén, és a feszültségek csökkentését szorgalmazza. Az utóbbi időben azonban egyre kritikusabban nyilatkozik Izrael gázai hadműveleteiről.
Szeptemberben elítélte a gázai izraeli csapásokban elhunyt palesztin gyerekek halálát. Éles bírálattal illette Izrael libanoni légicsapásait is, amelyeket "erkölcsileg elfogadhatatlannak" nevezett.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Vatikán nem kommentálta Ferenc pápa legújabb kijelentéseit, de a hivatalos hírportálja beszámolt a könyvrészletekről, beleértve a népirtásra vonatkozó megjegyzést is.
A múlt héten héten Ferenc pápa a Vatikánban fogadta a Hamász által korábban Gázában fogva tartott túszok küldöttségét, akik a még fogságban lévő családtagjaik és más túszok szabadon bocsátásáért kampányolnak.
Címlapkép: MTI/Bodnár Boglárka
Váratlan alkut kötött Zelenszkij a britekkel: ez a filléres trükk törhet borsot Oroszország orra alá
A brit fővárosban Keir Starmer miniszterelnökkel egy új védelmi partnerségről állapodott meg, amelynek középpontjában az olcsó támadó drónok elleni védekezés áll.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







