Egy friss közvélemény-kutatás szerint az ukránok elsöprő többsége csak a háborút lezáró békemegállapodás után tartja időszerűnek a választásokat.
Eldőlt a választás: sorra gratulálnak az államfők, Donald Trump megtartotta győzelmi beszédét is
Donald Trump, az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltje helyi idő szerint szerda hajnalban a támogatói előtt tartott beszédében bejelentette, hogy ő lesz az Egyesült Államok 47. elnöke.
"Minden nap küzdeni fogok Önökért. Minden leheletemmel" - ígérte Trump hangsúlyozva, hogy újabb aranykor köszönt Amerikára. Trumpot a színpadon állva felesége, Melania Trump, gyermekei, valamint vezető politikusai, köztük a kampány legfőbb tanácsadói, Susie Wiles és Chris LaCivita vették körül.
"Visszaszereztük a szenátus feletti irányítást. És úgy tűnik, a képviselőházban is vezetést szerzünk" - jósolta kiemelve, hogy olyan politikai győzelem született, amelyet korábban senki sem látott. Beszédében megfogadta, hogy addig nem pihen, amíg "erős, biztonságos és virágzó Amerikát" nem teremt.
Háláját fejezte ki az amerikai népnek, családjának, az alelnökjelöltjének, és választási győzelmén dolgozó stábjának is. J. D. Vance alelnökjelölt az amerikai történelem legnagyobb politikai visszatérésének nevezte Trump győzelmét, és hozzáfűzte, hogy ezt gazdasági fellendülés fogja követni.
A beszédben a republikánus párti jelölt megemlékezett Elon Muskhoz fűződő jó viszonyáról "egy új csillagnak" és "az egyik legfontosabb embernek" nevezte, hosszasan méltatta a Musk SpaceX űrvállalatának látványos eredményeit, és felidézte, hogy a Helen hurrikán pusztítása után a milliárdos techmogul Starlink műholdrendszerével sikerült megoldani a kapcsolattartást. "Életeket mentett" - méltatta Muskot hozzáfűzve, hogy meg kell becsülni a zseniket, mert kevés van belőlük.
Leendő kormányára utalva Trump azt mondta, hogy a választáson független elnökjelöltként indult, Robert F. Kennedy Jr. segíthetne abban, hogy "Amerika újra egészséges legyen". Trump "a keményen dolgozó amerikaiak millióinak" azt üzente, hogy meghálálja a bizalmukat, és gyors változást ígért. "Az amerikaiak visszakapják az ellenőrzést az ország felett" - mondta.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az előtte álló legfontosabb feladatok között emelte ki az adósságok rendezését, az adók csökkentését, a határok biztosítását és a háborúk megállítását is."Rendbe fogjuk hozni a határainkat. Mindent rendbe fogunk hozni az országunkkal kapcsolatban" - mondta. "Én nem fogok háborúkat indítani. Meg fogom állítani a háborúkat" - hangsúlyozta ígéretében.
Korábbi, a témában megjelent cikkeink:
Már csak ez hiányzott erre az évre: rakétát tesztelt az észak-koreai rezsim, tényleg közel a háború?
Észak-Korea ismét ballisztikus rakétákat tesztelt, a lövedékek mintegy 900 kilométer megtétele után a Japán-tengerbe zuhantak.
Kamaszok is odavesztek a szilveszteri síparadicsomi tűzben: itt van az első négy azonosított áldozat
Az eddig azonosított áldozatok között két kiskorú is van, de a legidősebb sem volt több 21 évnél








