A tervezet szerint megnyílhat a Hormuzi-szoros, és az USA fokozatosan oldhatná fel a szankciókat.
Kínai és Fülöp-szigeteki parti őrhajók ütköztek össze hétfő hajnalban a vitatott Dél-kínai-tengeren és legalább két hajó megrongálódott. Sérülésekről nem érkezet hír.
Mindkét fél a másikat hibáztatta a Spratly-szigetek közelében található egyik vitatott zátonynál történt ütközésért. A kínai parti őrség azzal vádolta a Fülöp-szigeteket, hogy az egyik hajója szándékosan ütközött egy kínai hajóval. A kínai közlemény szerint két Fülöp-szigeteki parti őrhajó lépett be a zátonyhoz közeli vizekre, figyelmen kívül hagyták a kínai parti őrség figyelmeztetését, és az egyik hajó szándékosan ütközött egy kínaival. A közleményben azt írták, hogy "a Fülöp-szigetek teljes mértékben felelős az ütközésért, és figyelmeztetik a Fülöp-szigeteki felet, haladéktalanul hagyja abba a jogsértést és a provokációt, különben viselni fogja az ebből eredő összes következményt".
Fülöp-szigeteki közlés szerint a térségben található Patag és Lawak szigetekre tartó két hajójuk azt tapasztalta, hogy kínai hajók "törvénytelen és agresszív manővereket hajtanak végre, aminek a következtében ütközésre került sor, szerkezeti károsodást okozva mindkét fülöp-szigeteki hajóban". Kína és a Fülöp-szigetek vitában áll az energiaforrásokban és halban gazdag, stratégiai fontosságú Dél-kínai-tengerrel kapcsolatban, amelyen évente sok milliárd dollár értékű árut szállítanak. Peking a terület szinte egészét magának követeli, de a Fülöp-szigetek - akárcsak Vietnam, Malajzia és Brunei - is igényt tart bizonyos területekre. Kína figyelmen kívül hagyja a hágai Állandó Választottbíróság ítéletét, amely 2016-ban Manila igényét ismerte el jogosnak.
Iskolakezdés 2024 felmérés
A Pénzcentrum oldalán rendszeresen végzünk nagymintás felméréseket, a mostani a 2024/2025-ös tanév legégetőbb kérdéseire adhat választ: miből teremtik elő a magyar szülők a pénzt az iskolakezdésre, hol milyen tanárokból van a legnagyobb hiány, mi a véleményük az oktatás színvonaláról és vajon jut-e még pénz idén különórára? Ha nevelsz általános iskolás vagy középiskolás gyermeket, kérünk, szánj 5-10 percet a kérdőívünk kitöltésére, ezzel is segíted a munkánkat és hogy valós képet kapjunk az ország helyzetérről.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








