A Fehér Ház szerint Donald Trump elnök továbbra is a diplomáciát részesíti előnyben az Iránnal folytatott tárgyalásokon, de más megoldási ötletei is vannak.
A folyamatos melegedés miatt már 50 év sincs hátra, míg a többek közt hegyeiről híres Ausztriában egy gleccser sem lesz, ahol síelni lehetne.
A jelenlegi olvadási tempóval 50 éven belül eltűnnek a gleccserek Ausztria hegyvidékéről. Az Osztrák Alpesi Klub mérései 93 gleccser gyors zsugorodását mutatták csak 2021 óta - írja az Euronews.
A mérések szerint a leginkább a a Pasterze-gleccser húzódott vissza (203 méterrel lett kisebb), a második helyen pedig a Rettenbachferner-gleccser található, ami 127 métert fogyott ez idő alatt. Andreas Kellerer-Pirklbauer, a salzburgi gleccserfelmérő szolgálat vezetője elmondta, hogy gyakorlatilag fél évszázadnál is kevesebb idő már, mire nyugati szomszédunk szinte teljesen jégmentessé válik.
Néhány évtizeden belül eltűnnek az osztrák gleccserek. Árnyékos helyeken - talán a Glockner-gleccsernél az északkeleti oldalon, az Oetztal-völgyben maradhatnak foltok. De 'de facto” 40-45 év múlva egész Ausztria nagyjából jégmentes lesz
- mondta a szakember. A Pénzcentrum is írt korábban a síparadicsomok nehéz helyzetéről, ezt a cikket itt olvashatod el újra:
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







