14 °C Budapest

Rakétaként lőtt ki a Sziget-jegyek ára: mégis, ki tudja ezt megfizetni?

2018. augusztus 7. 11:38

Hivatalosan szerdán kezdődik a 26. Sziget fesztivál,  Európa egyik legnagyobb könnyűzenei és kulturális rendezvénye. Megnéztük, hogyan alakultak a napijegy és hetijegy árak kezdetektől napjainkig. Megdöbbentő az eredmény: míg 1993-ban 300 forint volt, addig idén 23 900 forintba kerül, vagyis nagyjából 80-szorosára nőtt az ára. 

Az idei Sziget fesztivál hivatalosan augusztus 5-én, este 6 órakor nyitotta meg kapuit a bulizni vágyó látogatók előtt. A szervezők szerint az utóbbi évek legerősebb Sziget-lineupja lesz a Nagyszínpadon, olyan világsztárokkal, mint példáulnapjaink egyik legismertebb hiphopelőadója Kendrick Lamar, a Gorillaz, az Oasis egykori frontembere, Liam Gallagher, vagy az amerikai sztárénekesnő, Lana Del Rey.

Augusztus első napjaiban már arról lehetett hallani, hogy a vasárnap és a hétfő nagyon közel áll a teltházhoz, egyelőre viszont még a Sziget Fesztivál honlapján lehet vásárolni napijegyet az említett napokra, sőt, van még 3 napos jegy is augusztus 8-9-10-re, valamint augusztus 9-10-11-re is. Igaz, az augusztus 10-11-12-re szóló 3 napos jegyek már elfogytak, ahogy, aki kedvezményes áron szeretett volna menni augusztus 11-12-13-án, annak sincs jó hírünk.

Idén a napijegy ára 23 900 forint, a 3 napos jegyek 59 900 forintba kerülnek, míg a hetijegy most már 99 000 forint. Hetijegyet elővételben egyébként 89 900 forintért lehetett venni, ez tavalyhoz képest nem változott.

A belépő ára 80 szorosára nőtt

Ha megnézzük, hogyan alakult a napijegyek ára az első fesztiváltól napjainkig, azt látjuk, hogy 80-szorosára nőtt. 1993-ban ugyanis 300 forintot kellett fizetni, ha valaki egyetlen napot szeretett volna a fesztiválon tölteni. Ma már ennek 80-szorosát, vagyis közel 24 ezer forintot kell fizetni. Persze az 1993-as és az idei lineup nem igazán hasonlítható össze. De ha mondjuk az 1996-os árakat nézzük, (amikor már olyan nevek léptek színpadra, mint Iggy Pop, a The Prodigy, Slash vagy a The Stone Roses) akkor azt láthatjuk, hogy 22 év alatt 34-szeresére nőtt a belépő ára, hiszen akkor 700 forintot kellett fizetni, idén pedig 23 900 forintot.

Megdöbbentő, de idén már eljutott arra a szintre a Sziget fesztivál, hogy a nem elővételes hetijegy ára (99 000 ezer forint) kezdi megközelíteni a magyar bruttó minimálbért, ami jelenleg 138 000 ezer forint. Persze a bérletek ára egy külföldinek nem nagy pénz, és a fenti grafikonon az is látszik, hogy az elsősorban a magyar közönség által keresett napijegy nem drágul olyan meredeken.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
{{EMBED:infogram_0_df1f5372-ea80-4e2a-8264-13407df1a84e" data-title="" data-src="https://e.infogram.com/js/dist/embed.js?snm">Infogram beágyazás
infogram_1498e3ac-c7f8-4d84-9cac-a33c9b89dbc6}}

Megdöbbentő, de idén már eljutott arra a szintre a Sziget fesztivál, hogy a nem elővételes hetijegy ára (99 000 ezer forint) kezdi megközelíteni a magyar bruttó minimálbért, ami jelenleg 138 000 ezer forint. Persze a bérletek ára egy külföldinek nem nagy pénz, és a fenti grafikonon az is látszik, hogy az elsősorban a magyar közönség által keresett napijegy nem drágul olyan meredeken.

{{EMBED:infogram_df1f5372-ea80-4e2a-8264-13407df1a84e

Tavaly kevesebben voltak a Szigeten, mint 2016-ban

Tavaly 46 ezerrel kevesebb fesztiválozó volt a Szigeten, mint 2016-ban. Kádár Tamás, a Sziget vezérigazgatója,  aki 2017-ben vette át az irányítást Gerendai Károlytól tavaly arról beszélt az Indexnek, a Szigetnél újítások várhatóak, mert, ahogy ő fogalmazott: "az elmúlt négy-öt évet egy koncepcióra húztuk fel, és ez kifulladni látszik."

1993-ban egyébként a hivatalos adatok szerint 43 ezren bulizak az akkori Diákszigeten, egy évvel később pedig 100 ezerrel több fesztiválozó tombolt az Óbudai-szigeten. Onnantól kezdve pedig meredeken emelkedik a látogatószám, évről évre egyre több külföldi jött, és ezzel együtt a belépőjegyek ára is meredeken emelkedni kezdett. Idén egyébként a szervezők mintegy félmillió látogatót várnak.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem