6 °C Budapest

Óriási kamu, hogy olcsó a magyar sör: íme a kijózanító számok

2021. március 18. 15:09

A pandémia miatt jelenleg a világ számos országában vannak részlegesen vagy teljesen bezárva a vendéglátó helyek, így a lakosságnak sok helyen esélye sincs meginni egy korsó sört, akár egy kerthelyiségben sem. Annál jellemzőbb a járvány óta, hogy az ember otthonra bevásárol, és a négy fal között fogyasztja el folyékony kenyeret. Viszont az üveges sörök ára más ártartományban mozog, mint a csapolt sör. A Pénzcentrum most azt vizsgálta meg, hogy mennyiért vásárolhatják meg a világ polgárai a boltban az üveges söröket, a különbségek elképesztőek.

Több mint egy éve tart a pandémia, és ahogy az élet minden területén, a sörfogyasztásban is történt változás a világon és azon belül Magyarországon is. Ez annak tükrében egyáltalán nem meglepő, hogy a járvány terjedésének gátlására hozott intézkedések miatt a vendéglátóhelyek bezárni kényszerültek, vagy gondoljunk az időről időre fellángoló vásárlási lázra (Hollandiában például a második hullám idején lekorlátozták az alkoholvásárlást, mert 8 után nagyon fogyott a sör), vagy a sörgyártási problémákra világszerte. Ezek mellett természetesen a megváltozott helyzet, a rengeteg négy fal között töltött idő, és a lakosság mentális állapota is szerepet játszik a sörfogyasztási szokások alakulásában.

A magyarok sörfogyasztását vizsgálva 2020-ban az látható, hogy a bolti eladások nőttek, a vendéglátás szektor fogyasztása viszont bezuhant - a mérleg pedig nem egyenlítődött ki, a negatív felé billen, tehát a négy fal között nem fogyasztottunk annyi sört, hogy kiegyensúlyozzuk a kocsmák kiesett forgalmát. Az öt legnagyobb magyarországi sörgyártó teljes értékesítése 6,177 millió hektolitert ért el tavaly, az előző év óta 7,5 százalékkal csökkent a forgalom - közölte Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója. A belföldi értékesítés 9 százalékkal esett, (viszont az export 12 százalékkal nőtt).

Az éttermeket, kocsmákat, kisvendéglőket és szállodákat magában foglaló HoReCa-szektort érő negatív gazdasági hatásokat tükrözi, hogy a hordós sör forgalma tavaly csaknem a felére esett egy év alatt. A csapolt sör értékesítése mellett az újratölthető üveges sör forgalma szenvedte el a legnagyobb visszaesést: 26 százalékos zuhanást könyvelhettek el. 2020-ban viszont a kiskereskedelmi (bolti) sörforgalom meghaladta a 160 milliárd forintot és a 3,5 millió hektolitert, ami mennyiségben 4, értékben pedig 8 százalékos bővülésnek felel meg. Ezt összevetve a sörszövetség számaival, arra lehet következtetni, hogy a kiskereskedelmi többleteladás közel sem kárpótolta a söripart a vendéglátóipari értékesítésben elszenvedett károkért.

Itthon piszokolcsó, közben mégis méregdrága a sör

A VisualCapitalist megvizsgálta, hogy 2021-ben hogy állnak az átlagos sörárak a világban, ehhez szupermarketek, és szállodai bárok árazását vetették össze a 330 mililiteres kiszerelésű sörök esetében. Kiderült, hogy Magyarországon világviszonylatban is nagyon olcsó az üveges sör. Nálunk 875 forintos átlagos sörárat számoltak üvegenként - ami bár magasnak tűnhet, de ne felejtsük el, hogy a hotelek árait is nézték, nem csak a bolti árakat. A KSH egyébként 2021. februárjában a minőségi üveges sörök átlagárát 265 forintra hozta ki, és ez 0,4-0,5 literes kiszerelést jelent.

Ha megnézzük a térképet, Spanyolországban 844, Csehországban 767 forintra jön ki egy üveg a legdrágább bárok és olcsó boltok átlagában, Ukrajnában 542 forintra. Belgiumban már 1069, Ausztriában 1229, Hollandiában 1417, Németországban 1491, Svájcban 1919 forint egy üveges sör átlagosan:

Kínában egy 0,33 literes kis sörért 2375 forintot kérnek, az USA-ban 1463 forintot, Argentinában viszont mindössze 551 forintot átlagosan. A legrosszabb a sörfogyasztók helyzete Katarban, ahol az átlagár 3468 forint. Ennek a számításnak az érdekessége, hogy egyszerre veszi figyelembe a leginkább túlárazott söröket, és a legolcsóbban megvehető boltiakat, amiből látszik, hogy ahol drágák az éttermek, a szállás, ott a sörátlagárakat ez felnyomja, míg ahol olcsóbb turistáskodni, ott nincsenek is olyan horror értékek.

Hiába olcsóbb, ha a fizetés se sok

Az ilyen összehasonlításokkal szemben a klasszikus érv az szokott lenni, hogy hiába 875 forint a drágán és olcsón adott üveges sörök átlaga, ami Svájchoz képes szinte ajándék, ha a fizetések is sokkal alacsonyabbak. Nemrég vetette össze lapunk a bruttó medián béreket az EU-n belül: ez alapján például Dániában 4057 eurót lehet megkeresni havonta (bruttó!), míg itthon 801 eurót (295 ezer forint). Tehát Dániában hiába jönne ki 1602 forintra átlagban egy üveges sör, ha a medián bérből 3-szor annyit tud venni belőle, mint egy magyar.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az utóbbi években megfigyelhető magyar kisüzemi sörforradalomnak is eléggé keresztbetett a járvány. Sok kisebb sörfőzde söreit csak vendéglátóhelyeken lehetett megtalálni, vagy sörre specializálódott italboltokban, de a közértben biztosan nem. Nekik a járvány miatt egy lehetőségük maradt: az online értékesítést.

Aki túléli ezt a válságot, az egyértelműen a webshopjának köszönheti majd

- mondta el a Pénzcentrumnak Gyenge Zsolt, aki szerint a sörfőzdéknek gyorsan rá kellett jönniük arra, hogy valahogy el kell juttatniuk a tartályokban álló sörüket a felhasználókhoz. Sokan ennek következtében kénytelenek voltak szélsebesen webshopot fejleszteni. Azok persze előnyből indultak, akiknek egyébként is volt már, de még közülük is sokaknak kellett hirtelen modernizálniuk a felületüket.

Azok a kisfőzdék, akik olyan helyekre szállítottak, amik a turizmusban érdekeltek, ők nehezebb helyzetben vannak, későbbi is fognak talpra állni, már ha addig tönkre nem mennek. 2020 biztosan a túlélésről fog szólni, idén már nem fog visszaállni az eredeti rend. De bízunk abban, hogy 2021-ben vissza tudunk térni a tavalyi szintre

- tette hozzá Gyenge Zsolt. A Pénzcentrum magyar kisüzemi sörfőzdékkel (Monyó, HopTop, Fóti Kézműves Sörfőzde, Horizont) készített járványkörképét itt olvashatod.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm