Európán belül olcsóbb lett a repülés, a nyári foglalásokkal már nem érdemes tovább várni.
Sokkoló, hányan fagytak halálra ebben a kegyetlen hidegben: egyre több magyar hűl ki saját otthonában
Az országban vörös riasztás van érvényben a rendkívüli hideg miatt, és a fagyhalál továbbra is szedi áldozatait. A hivatalos statisztikák egyéves csúszással érkeznek, de civil források szerint már most több mint százan hűltek ki végzetesen az idei őszi‑téli időszakban – többségük fűtetlen otthonokban, embertelen lakhatási körülmények között. A jelenség évtizedek óta ismert, mégsem sikerült megakadályozni, hogy minden télen újabb tragédiák történjenek.
Magyarországon január első napjaiig 118-an lelték halálukat fagyhalálban, a kormány továbbra sem nyújt tájékoztatást a fagyhalál áldozatairól – tudatta a végzetes kihűlésben elhunytakról évről-évre hírt adó Magyar Szociális Fórum (MSZF) csütörtökön.
Noha szerdán vörös riadót rendeltek el a különösen fagyossá vált időjárás miatt, szerdán Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár sem tartotta szükségesnek megemlíteni, hogy a fagyhalál miatt előző télen bekövetkezett tömeges életvesztés a mostani őszi-téli időszakban is tömeges maradt.
A hypothermiában elhunytak számáról hivatalos adatot csak a Központi Statisztikai Hivatal közöl – egy évi lemaradással. Tavaly októberben közzétett adata szerint 2024-ben 216-an fagytak meg az országban.
Az MSZF nem hivatalos értesülései szerint a 2025. ősz óta elhunyt 118 ember többsége fűtetlen helyiségekben hűlt ki végzetesen, kisebb részük pedig a szabad ég alatt, illetve kórházba szállításuk közben, vagy beszállításuk után, mert már nem tudtak segíteni rajtuk.
A fűtetlen helyiségekben bekövetkezett halálesetek szorosan összefüggenek az emberhez méltó anyagi lét teljes hiányával, az elhagyatottsággal és a leromlott egészségi állapottal. Másrészt annak is a következménye, hogy sokan olyan lakhatási feltételek között, pl. pincelakásokban kényszerülnek élni, amelyek felfűthetetlenek.
Nem hivatalos egészségügyi forrásokból arról is értesült az MSZF, hogy a rendkívüli hideg beállta óta megnőtt a megfagyott végtag-amputálások száma. A tények azt mutatják, hogy a rendszerváltás óta nem küszöbölték ki a tömeges fagyhalál okait. Az MSZF meggyőződése szerint az életvesztés legfőbb oka abban rejlik, hogy több százezren évtizedek óta havi 28 ezer forintból tengődnek, kormányaink pedig a rendszerváltás óta adósai a társadalomnak az olcsón hozzáférhető szociális lakásokkal. A rendszerváltás óta közel tízezren vesztették életüket fagyhalál következtében - áll a közleményben.
Hogyan segíthetünk?
Ha segítségre szoruló embert látsz az utcán Budapesten, azonnal hívd a Menhely Alapítvány éjjel-nappal hívható diszpécserszolgálatát: (06 1) 338 4186
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az orvosi meghatározás szerint a emberi test normál hőmérséklete 36-37 °C között mozog. Kihűlésről akkor beszélünk, amikor a testhőmérséklet tartósan 35 °C alá csökken. Ha a test hőmérséklete 32 °C-ra vagy alá esik, az már életveszélyes állapotot jelenthet, és minden esetben azonnali orvosi beavatkozás szükséges, ugyanis ez életveszélyes állapotot idézhet elő:
A hőszabályozás zavarai különböző tünetekkel járhatnak, ezek közül néhányat isorolunk fel.
- libabőr, remegés,
- sápadt vagy kékes bőr,
- fáradtság, csendesség,
- lassú légzés és pulzus,
- hideg bőr,
- a fájdalomérzékelés csökkenése,
- zavaros beszéd, vagy
- eszméletvesztés is.
Ha mi magunk segítünk például egy utcán fekvő, vélhetően kihűlt emberen, a legelső lépésként azonnal értesíteni kell a mentőket. Nyugtassuk meg a beteget, és védjük meg a további testhőmérséklet-csökkenéstől. Sokat segít, ha egyet vagy többet megteszünk a következő listából:
- Ha lehet, vigyük meleg, védett helyre,
- Távolítsuk el a nedves ruházatot és ékszereket,
- Takarjuk be takaróval, pléddel vagy hálózsákkal,
- Adjunk neki meleg, alkoholmentes italt és ételt (pl. csokoládé, szőlőcukor),
- Eszméletlen beteg esetén biztosítsunk szabad légutat.
Kerüljük a dörzsölést, a meleg kályhához vagy radiátorhoz fekvést, a meleg vizes palackot és a forró vízbe ültetést, mivel ezek fokozhatják a sokk kialakulásának kockázatát. Ne adjunk alkoholt sem: ez az erek tágulásához vezethet, ami fokozza a hővesztést.
Hidegzuhany érheti a magyar felújítókat: jön a feketeleves, ennek a fordulatnak senki sem fog örülni
A tetőfedő anyagok forgalma 40 százalékkal ugrott meg egyetlen év alatt Magyarországon.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








