A diplomáciai tárgyalásokon jelenleg nem látszik érdemi előrelépés, a harcok pedig lassan ötödik évükbe lépnek.
Szép csendben eltűnik az igazi magyar pálinka: egyre rosszabb a helyzet, lassan nincs már visszaút
A magyar pálinkapiac a tavalyi évben jelentős visszaesést szenvedett el, amelynek hátterében elsősorban a kedvezőtlen időjárás és a megváltozott fogyasztói szokások állnak. A Pálinka Nemzeti Tanács elnöke szerint a termésátlagok csökkenése és a fiatalabb generáció alkoholfogyasztási preferenciáinak átalakulása egyaránt hozzájárult a negatív tendenciához - közölte az ATV.
A hazai pálinkaágazat nehéz időszakon megy keresztül, ami a terméseredményektől kezdve a fogyasztási adatokig számos területen megmutatkozik. Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke szerint a problémák gyökere már tavasszal jelentkezett, amikor a fagykárok és az aszályos időjárás jelentősen visszavetették a gyümölcstermesztést.
A kedvezőtlen természeti körülmények nemcsak a mennyiséget érintették, hanem a minőséget is rontották. Ez a főzdék működését is megnehezítette, mivel a beszerzési folyamatokban és az árképzésben egyaránt komoly kihívásokkal kellett szembenézniük.
A forgalmi adatok szintén aggasztó képet mutatnak. Mihályi László elmondása szerint a kereslet is megint visszaesőben van az előző évhez képest, a kitárolási adatokból azt látjuk, hogy a 2025-ös évben megint mintegy 10 százalékos visszaesés volt a forgalomban.
Az ágazat gondjai azonban nem korlátozódnak a termelési nehézségekre. A fogyasztási trendek átalakulása is jelentősen befolyásolja a pálinka piaci pozícióját. A fiatalabb korosztály egyre ritkábban választja a hagyományos égetett szeszeket, helyette inkább az alacsonyabb alkoholtartalmú long drinkek felé fordul.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
További versenyképességi hátrányt jelent, hogy a gabonaalapú szeszes italok előállítása jóval gazdaságosabb, mint a gyümölcspárlatoké. Ez különösen az árérzékeny piaci szegmensben hozza hátrányos helyzetbe a pálinkát.
Mihályi László ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a minőségi pálinka megőrzése és népszerűsítése továbbra is kiemelt fontosságú. Véleménye szerint egy jó minőségű gyümölcspárlat minden tekintetben felveszi a versenyt a gabonaalapú italokkal, ráadásul előállítása nem igényel hosszadalmas érlelési folyamatot. A szakember azt is kiemelte, hogy a pálinkát mértékletesen érdemes fogyasztani, és a fogyasztók számára célszerű a minőségi termékeket előnyben részesíteni.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







