A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...
Betett a koronavírus a virágkereskedőknek, dísznövénytermesztőknek is. Sorra zárnak be a virágboltok, a legtöbben valamilyen jótékony akció során próbálják meg szétosztani felhalmozott készletüket. A virágipari szektor, a legtöbb gazdasági ágazathoz hasonlóan megrogyott a járvány terjedése miatt, azt pedig, hogy mire számíthatnak a következő hónapokban még egyelőre nem tudni. De milyen károkat tapasztalnak már most a virágágazat szereplők, illetve számíthatnak-e valamilyen segítségre?
Súlyos helyzetbe került a magyar dísznövényágazat. A szezonális termékértékesítés és zöldfelületi szolgáltatások elmaradása miatt nagyon komoly veszély fenyegeti a szektort. A koronavírus az ágazat legforgalmasabb tavaszi szezonját érinti, de a kialakult helyzet a következő hónapokra sem ígér jobb kilátásokat. Felcsillant ugyan egy kisebb reménysugár, amikor Nagy István agrárminiszter az operatív törzs keddi online sajtótájékoztatója előtt arról számolt be, hogy:
Az ágazatra további könnyítések vonatkoznak a továbbiakban. Ahogy a miniszter fogalmazott, döntöttek arról is, hogy a munkavállalóknak a járulékok közül csak a 4 százalékos természetbeni egészségbiztosítási járulékot kell megfizetniük, de annak mértéke nem haladhatja meg a 7710 forintot. A járvány a lehető legrosszabbkor, a legfontosabb értékesítési időszakában törte ketté a dísznövényekkel foglalkozó vállalkozások tevékenységét, ezért ezek a könnyítések őket is megilletik a kormány álláspontja szerint, rájuk is kiterjesztették - tette hozzá Nagy István, aki kitért arra is, hogy a legkisebb mezőgazdasági termelők számára is komoly pénzügyi segítséget jelent, hogy döntöttek a szabad felhasználású, akár három éves futamidejű Agrár Széchenyi Folyószámla Hitel ingyenessé tételéről és a felvehető hitelkeret megduplázásáról is.
- magyarázta az agrárminiszter.
Milliárdos veszteség a virágágazatban
A HelloVidék megkereste a szektor kiemelt szereplőit, mondják el, milyen nehézségeket okoz számukra a kialakult járványhelyzet. Termelői oldalról a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete számolt be a koronavírus-járvány miatt kialakult nehézségekről. A szervezet a Magyarországon díszkertészeti tevékenységet, folytató vállalkozások érdekképviseletét ellátó legnagyobb és legrégebbi társaság.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








