Sokkal több magyar zöldséget szeretnének látni a termelők a boltokban, ennek az aránya ugyanis még mindig nem tért vissza a 2019-es szintekhez.
A kezdeti sokk után magukhoz tértek a kiszállításra is vállalkozó boltláncok: immáron a legtöbb üzletben korlátozások nélkül lehet online rendelni. Az Auchan elárulta, mennyivel bővültek a kapacitások, a Spartól pedig megtudtuk, hogyan muzsikál a taxis kiszállítási rendszerük. Az is kiderült, hogy mia a helyzet a Tesco korábban bevezetett súlykorlátozásával.
A nagy élelmiszerláncok webshopjai valósággal felrobbantak a járvány magyarországi kirobbanásakor: a Pénzcentrum is beszámolt róla, hogy egyes láncok oldalai lefagytak, kiszállítási időpontot pedig csak hetekkel későbbre tudtak adni, annyian rendeltek. Szinte az összes bolt különféle korlátozásokat vezetett be: a Tescónál, Sparnál mennyiségi korlát is volt, hogy nehogy valaki egymaga kifossza a raktárkészleteket a nagyon keresett termékekből (pl. liszt, élesztő, olaj).
Most, hogy lecsengőben van a járvány, megnéztük, hogy melyik boltnál milyen korlátozások vannak, mikorra tudnának kiszállítást vállalni egy budapesti címre.
Mindent feloldott a Spar
A Spar megkeresésünkre azt írta, náluk jelenleg már csak a kollégákat/vásárlókat védő korlátozások vannak érvényben, a mennyiségi korlátozások már feloldásra kerültek. Hozzátették, hogy aki rendelni szeretne tőlük az online shopból, annak érdemes 1-3 napos idősávval kalkulálnia, áruházi átvételnél viszont minden esetben már másnapra is van szabad idősáv.
- felelték arra a kérdésünkre, hogy mekkora humánerőforrás végzi a kiszállításokat. Egy ideje a Spar a Főtaxival karöltve is végez kiszállítást: a sofőrök rendes fuvardíj ellenében viszik házhoz az árut megrendelőnek. A boltlánc ennek kapcsán most azt írta, jelentős vásárlói kör élt már a lehetőséggel eddig. Folyamatosan dolgoznak azon a taxis partnerrel, hogy a lehető legtovább fenn tudják tartani a szolgáltatást.
Az időpontfoglaló szerint hétfőn délután már csak csütörtök estére tudtunk volna rendelni a III. kerületi szerkesztőségbe, ami valóban belefér az ígért 1-3 napba. Viszont június másodikától még minden időpontra lehetett leadni rendelést.

Az Auchan is rákapcsolt
- írta a Pénzcentrumnak az Auchan. Mint kifejtették, a március végi időszakhoz képest sikerült olyannyira megnövelni a kapacitásokat, hogy jelenleg Budapesten és Pest megyében már egy napon belüli, vagy másnapi kiszállítást és átvételi Drive ponton történő rendelést is tudnak vállalni bármelyik idősávban. A nehéz időszakban bővült a termékkínálat: mind friss áru mind pedig tartós élelmiszer területén.
Megjegyezték: a szállítási díjaik 690-990 forint között változnak a vásárlás összegétől függően. Amennyiben ez az összeg meghaladja a 35 ezer forintot, jelképesen 1 forintot számolnak fel, ahogyan jelenleg a négy áruházunkban (Soroksár, Újhegy, Budakalász és Törökbálint áruházaknál) elérhető Drive szolgáltatásunkra is.
Amikor a rendelési időpontokról érdeklődtünk, azt írta az Auchan, hogy jelenleg teljesen szabadon dönthetnek a vásárlók, hogy melyik nap és milyen idősávban szeretnék a rendelését átvenni az otthonukban, vagy a Drive átvételi pontjaik valamelyikén. Akár már aznapra kérhetik a kiszállítást, de a rá következő két hét bármelyik napját is választhatják egy nekik kényelmes idősávban.
- fejtették ki, majd hozzátették, hogy mind a kiszállítási, mind a termékösszekészítési csapat létszáma jelentősen emelkedett, ezzel együtt természetesen a vásárlók kiszolgálását biztosító eszközeik számát is megnövelték. T
- írták.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A boltlánc a budapesti címünkre legkorábban szerdára tudott volna szállítani, kivéve ugye a vasárnapokat, és a pünkösdi hétfő. Ezen felül június 8-ig bármikorra lehetett házhozszállítást kérni.

A Tescóban még él a korlát
A Tesco sajtóosztálya nem válaszolt kérdéseinkre, viszont a honlapjuk tanúsága szerint náluk még mindig él a márciuban bevezetett korlátozás. Egy vásárló egyszerre maximum 80 kg árut rendelhet. Emellett a termékeknél is van mennyiségi korlát, a webshopban jelzik is, hogy egyszerre mennyit lehet az adott termékből venni.
Kizárólag online lehet fizetni a megrendelt termékekért. Ezek mellett a következő szabályok érvényesek:
- Szállítási idősáv foglalása: A következő hetekben több online vásárlóra számít a Tesco, így előfordulhat, hogy a kiszállítási időpontok a szokásosnál hamarabb betelnek. Javasolják, hogy amennyire lehetséges, foglaljon mindenki előre. Akár három héttel előre lefoglalhatod az idősávot, és a kiszállítást megelőző nap 23 óráig módosíthatod a kosarad tartalmát.
- Csere- vagy helyettesítő termékek: Bizonyos esetekben nem elérhető a konkrét termék, ezért csere- vagy helyettesítő terméket szállítanak. A személyes kapcsolat elkerülése érdekében nem fogod tudni a termékeket közvetlenül a futárral visszaküldeni, azonban a legközelebbi Tesco üzletben visszaválthatod azokat.
- Kiszállítás bevásárlószatyrokkal: Hogy megvédjenek tége és futáraikat is, a Tesco kéri, hogy a rendelést igényeld bevásárlószatyrokkal ezekben a napokban. Ezzel a megoldással elkerülheted a személyes érintkezés esélyét a megrendelt termékekkel.
- Törölt megrendelések: Elnézést kérnek minden olyan vásárlótól, akiknek rendelése esetleg törlésre került. Ennek oka egyrészt egy váratlan technikai probléma volt, amelyet azonban sikerült azóta helyreállítani. Másrészt viszont a jelenlegi helyzet és a kormányzati rendeletek miatt dolgozóik egy része nem tud a megszokott módon munkába állni, hanem gyermekeikre vigyáznak. Természetesen a vásárlók zökkenőmentes kiszolgálása továbbra is kiemelten fontos a Tesco számára, ezért is kezdtek új munkatársak toborzásába. Céljuk, hogy folyamatosan növelni tudjuk a szállítások számát. A törölt megrendelések kompenzációjaként kedvezményes e-kupont kínálnak az érintett vásárlóknak, amit egy következő megrendelés során használhatnak fel.
Próbaképp megnéztük a Tesco időpontfoglalóját is: kiderült, hogy ők kedd reggel nyolc és tíz között tudtak volna hozni termékeket a Polgár utcába, és a későbbiekben is minden napra (vasárnap és pünkösd kivételével) tudtunk volna időpontot foglalni. Ezt azért nehezen lehetett volna elképzelni a járvány elején, amikor csak mázlival, vagy kihalásos alapon lehetett megcsípni egy közelebbi időpontot, ha valaki nem cselekedett időben.

A kicsiknél is vannak még korlátozások
A kisebb piaci szereplők közül a Kifli.hu-nál is van még darabszámos korlátozás, bár nem akkora mértékű, mint korábban, amikor maximum 35 különböző féle terméket lehetett rendelni, összesen max száz tétel lehetett a kosárban. A webshopban most - a Tescóhoz hasonlóan - külön jelölik, hogy egy termékből mennyit lehet vásárolni, például van, amiből egyszerre csak öt darabot. Egyén megkötés nincsen, sőt, a cég a közelmúltban kiterjeztette a szállítási területét pár agglomerációs településsel, illetve a Balatonhoz is kiszállítják az árut. A Kifli akár hétfő késő délutánra is tudott volna szállítani nekünk a szerkesztőségbe.
A GRobynál még mindig nem megy a Csomagfutár és Csomagpont átvételi mód, a kiszállítás viszint működik a cégnél - ugye, ők is megteltek a járvány kezdetén, sokáig nem is tudtak új rendeléseket felvenni. Most már másnapra is tudtunk volna időpontot foglalni a III. kerületbe.
Az ABConline sem ír korlátozásokról, de például sertés- vagy marhahúst nem találtunk a webshopban. Ellenben ők csak június másodikától vállalnak kiszállítást a hétfő délutáni állapotok szerint. Tőlük a minimális rendelés összege bruttó 15 ezer forint.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


