2020. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Korlátozásokról vallott a Spar, Auchan, Tesco: mi a helyzet az online rendeléssel?


A kezdeti sokk után magukhoz tértek a kiszállításra is vállalkozó boltláncok: immáron a legtöbb üzletben korlátozások nélkül lehet online rendelni. Az Auchan elárulta, mennyivel bővültek a kapacitások, a Spartól pedig megtudtuk, hogyan muzsikál a taxis kiszállítási rendszerük. Az is kiderült, hogy mia a helyzet a Tesco korábban bevezetett súlykorlátozásával.

A nagy élelmiszerláncok webshopjai valósággal felrobbantak a járvány magyarországi kirobbanásakor: a Pénzcentrum is beszámolt róla, hogy egyes láncok oldalai lefagytak, kiszállítási időpontot pedig csak hetekkel későbbre tudtak adni, annyian rendeltek. Szinte az összes bolt különféle korlátozásokat vezetett be: a Tescónál, Sparnál mennyiségi korlát is volt, hogy nehogy valaki egymaga kifossza a raktárkészleteket a nagyon keresett termékekből (pl. liszt, élesztő, olaj).

Most, hogy lecsengőben van a járvány, megnéztük, hogy melyik boltnál milyen korlátozások vannak, mikorra tudnának kiszállítást vállalni egy budapesti címre.

Mindent feloldott a Spar

A Spar megkeresésünkre azt írta, náluk jelenleg már csak a kollégákat/vásárlókat védő korlátozások vannak érvényben, a mennyiségi korlátozások már feloldásra kerültek. Hozzátették, hogy aki rendelni szeretne tőlük az online shopból, annak érdemes 1-3 napos idősávval kalkulálnia, áruházi átvételnél viszont minden esetben már másnapra is van szabad idősáv.

A járvány kezdetéhez képest ugyanazzal a sofőrszámmal, illetve teherautószámmal dolgozunk, rendelési mennyiségek nem csökkentek még

- felelték arra a kérdésünkre, hogy mekkora humánerőforrás végzi a kiszállításokat. Egy ideje a Spar a Főtaxival karöltve is végez kiszállítást: a sofőrök rendes fuvardíj ellenében viszik házhoz az árut megrendelőnek. A boltlánc ennek kapcsán most azt írta, jelentős vásárlói kör élt már a lehetőséggel eddig. Folyamatosan dolgoznak azon a taxis partnerrel, hogy a lehető legtovább fenn tudják tartani a szolgáltatást.

Az időpontfoglaló szerint hétfőn délután már csak csütörtök estére tudtunk volna rendelni a III. kerületi szerkesztőségbe, ami valóban belefér az ígért 1-3 napba. Viszont június másodikától még minden időpontra lehetett leadni rendelést.

Az Auchan is rákapcsolt

Már rögtön a kezdeti nehézségek megjelenésekor azon dolgoztunk, hogy akadálytalanul működhessen továbbra is a webshopunk. Ennek érdekében szükségesnek láttuk a kapacitásbővítést, így több mint 150 új munkahelyet teremtettünk az e-kereskedelmi csapatban, többek között ennek is köszönhető, hogy a szolgáltatásunkat mindvégig korlátozások nélkül tartottuk fent

 - írta a Pénzcentrumnak az Auchan. Mint kifejtették, a március végi időszakhoz képest sikerült olyannyira megnövelni a kapacitásokat, hogy jelenleg Budapesten és Pest megyében már egy napon belüli, vagy másnapi kiszállítást és átvételi Drive ponton történő rendelést is tudnak vállalni bármelyik idősávban. A nehéz időszakban bővült a termékkínálat: mind friss áru mind pedig tartós élelmiszer területén.

Jelenleg már a cukrászműhelyeinkben készülő cukrászsütemények és torták, valamint az Auchan Nívó termékkörbe tartozó több mint ezer új árucikkünk is elérhetővé vált az online vásárlóink számára. Örömmel mondhatjuk el, hogy vásárlóink ugyanazon feltételekkel tudnak rendelni, rendelést módosítani vagy éppen szállítási időpontot változtatni, illetve fizetést intézni, mint ahogyan a járványidőszak előtt is tehették.

Megjegyezték: a szállítási díjaik 690-990 forint között változnak a vásárlás összegétől függően. Amennyiben ez az összeg meghaladja a 35 ezer forintot, jelképesen 1 forintot számolnak fel, ahogyan jelenleg a négy áruházunkban (Soroksár, Újhegy, Budakalász és Törökbálint áruházaknál) elérhető Drive szolgáltatásunkra is.

Amikor a rendelési időpontokról érdeklődtünk, azt írta az Auchan, hogy jelenleg teljesen szabadon dönthetnek a vásárlók, hogy melyik nap és milyen idősávban szeretnék a rendelését átvenni az otthonukban, vagy a Drive átvételi pontjaik valamelyikén. Akár már aznapra kérhetik a kiszállítást, de a rá következő két hét bármelyik napját is választhatják egy nekik kényelmes idősávban.

A kezdeti nehézségekhez képest abban változott mind a termékösszekészítési, mind pedig a kiszállítási kapacitásunk, hogy jelenleg sokkal nagyobb bizonyossággal tudjuk vállalni, hogy a csomag megérkezik a kívánt időpontban. Természetesen folyamatosan figyeljük a vásárlói igényeket, és ennek megfelelően mérlegeljük, hogy szükség van-e további kapacitásnövelésre

- fejtették ki, majd hozzátették, hogy mind a kiszállítási, mind a termékösszekészítési csapat létszáma jelentősen emelkedett, ezzel együtt természetesen a vásárlók kiszolgálását biztosító eszközeik számát is megnövelték. T

Továbbra is figyeljük a vásárlói igényeket és azon dolgozunk, hogy szükség esetén mind eszköz, mind pedig emberi erőforrás terén tovább bővülhessünk

- írták.

A boltlánc a budapesti címünkre legkorábban szerdára tudott volna szállítani, kivéve ugye a vasárnapokat, és a pünkösdi hétfő. Ezen felül június 8-ig bármikorra lehetett házhozszállítást kérni.

A Tescóban még él a korlát

A Tesco sajtóosztálya nem válaszolt kérdéseinkre, viszont a honlapjuk tanúsága szerint náluk még mindig él a márciuban bevezetett korlátozás. Egy vásárló egyszerre maximum 80 kg árut rendelhet. Emellett a termékeknél is van mennyiségi korlát, a webshopban jelzik is, hogy egyszerre mennyit lehet az adott termékből venni.

Kizárólag online lehet fizetni a megrendelt termékekért. Ezek mellett a következő szabályok érvényesek:

  • Szállítási idősáv foglalása: A következő hetekben több online vásárlóra számít a Tesco, így előfordulhat, hogy a kiszállítási időpontok a szokásosnál hamarabb betelnek. Javasolják, hogy amennyire lehetséges, foglaljon mindenki előre. Akár három héttel előre lefoglalhatod az idősávot, és a kiszállítást megelőző nap 23 óráig módosíthatod a kosarad tartalmát.
  • Csere- vagy helyettesítő termékek: Bizonyos esetekben nem elérhető a konkrét termék, ezért csere- vagy helyettesítő terméket szállítanak. A személyes kapcsolat elkerülése érdekében nem fogod tudni a termékeket közvetlenül a futárral visszaküldeni, azonban a legközelebbi Tesco üzletben visszaválthatod azokat.
  • Kiszállítás bevásárlószatyrokkal: Hogy megvédjenek tége és futáraikat is, a Tesco kéri, hogy a rendelést igényeld bevásárlószatyrokkal ezekben a napokban. Ezzel a megoldással elkerülheted a személyes érintkezés esélyét a megrendelt termékekkel.
  • Törölt megrendelések: Elnézést kérnek minden olyan vásárlótól, akiknek rendelése esetleg törlésre került. Ennek oka egyrészt egy váratlan technikai probléma volt, amelyet azonban sikerült azóta helyreállítani. Másrészt viszont a jelenlegi helyzet és a kormányzati rendeletek miatt dolgozóik egy része nem tud a megszokott módon munkába állni, hanem gyermekeikre vigyáznak. Természetesen a vásárlók zökkenőmentes kiszolgálása továbbra is kiemelten fontos a Tesco számára, ezért is kezdtek új munkatársak toborzásába. Céljuk, hogy folyamatosan növelni tudjuk a szállítások számát. A törölt megrendelések kompenzációjaként kedvezményes e-kupont kínálnak az érintett vásárlóknak, amit egy következő megrendelés során használhatnak fel.

Próbaképp megnéztük a Tesco időpontfoglalóját is: kiderült, hogy ők kedd reggel nyolc és tíz között tudtak volna hozni termékeket a Polgár utcába, és a későbbiekben is minden napra (vasárnap és pünkösd kivételével) tudtunk volna időpontot foglalni. Ezt azért nehezen lehetett volna elképzelni a járvány elején, amikor csak mázlival, vagy kihalásos alapon lehetett megcsípni egy közelebbi időpontot, ha valaki nem cselekedett időben.

A kicsiknél is vannak még korlátozások

A kisebb piaci szereplők közül a Kifli.hu-nál is van még darabszámos korlátozás, bár nem akkora mértékű, mint korábban, amikor maximum 35 különböző féle terméket lehetett rendelni, összesen max száz tétel lehetett a kosárban. A webshopban most - a Tescóhoz hasonlóan - külön jelölik, hogy egy termékből mennyit lehet vásárolni, például van, amiből egyszerre csak öt darabot. Egyén megkötés nincsen, sőt, a cég a közelmúltban kiterjeztette a szállítási területét pár agglomerációs településsel, illetve a Balatonhoz is kiszállítják az árut.  A Kifli akár hétfő késő délutánra is tudott volna szállítani nekünk a szerkesztőségbe.

A GRobynál még mindig nem megy a Csomagfutár és Csomagpont átvételi mód, a kiszállítás viszint működik a cégnél - ugye, ők is megteltek a járvány kezdetén, sokáig nem is tudtak új rendeléseket felvenni. Most már másnapra is tudtunk volna időpontot foglalni a III. kerületbe.

Az ABConline sem ír korlátozásokról, de például sertés- vagy marhahúst nem találtunk a webshopban. Ellenben ők csak június másodikától vállalnak kiszállítást a hétfő délutáni állapotok szerint. Tőlük a minimális rendelés összege bruttó 15 ezer forint.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor kalkulátorunk szerint 60 hónapos futamidőre jelenleg az UniCredit Bank nyújtja a legjobb ajánlatot, náluk 42 099 forintos törlesztővel számolhatsz; míg az MKB Banknál 43 358 forintos törlesztőt ígér a 10,95%-os THM. Érdemes még megemlíteni a Cetelem, a K&H Bank, illetve a Raiffeisen Bank ajánlatát is, náluk a teljes futamidőre tekintve 11,28% és12,84% közötti THM-mel kalkulálhatsz. Ha kíváncsi vagy arra is, mennyit kell visszafizetni összesen a hazai bankoknak, ha 2 millió forintot veszel fel 60 hónapos futamidőre, akkor a kondíciókért és egyéb kedvezményekért kersd fel a Pénzcecntrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

09.24-09.30
Országos

Lidl

09.24-09.30
Országos

Auchan

09.24-09.30
Országos

Interspar

09.24-09.30
Országos

Spar

09.24-09.30
Országos

Tesco

09.24-09.30
Országos


Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó