15 °C Budapest

Így tehet tönkre mindent a koronavírus: a fizetésünk is megérezheti

2020. január 29. 10:29

Jól sikerült a tavalyi év a részvénypiacokon, és idén már a makroadatokat látva is optimistábbak lehetünk. A német feldolgozóipar kilábalni látszik a nehéz helyzetéből, a szolgáltatószektor pedig világszinten hasít. Minden tönkretehet azonban a koronavírus: ha még két-három hét múlva is arról beszélünk, akkor az jelentősen visszavetheti a világgazdaságot.

2019 nagyon érdekes volt, mert a világgazdaság lassult, a részvénypiacok mégis száguldottak. A kérdés az, hogy mi lesz az idei évben? A feldolgozóiparban látunk egy pici javulást, ezt tavaly megelőzte egy monetáris stimumulus. Tehát a feldolgozóiparbna jelentkező pici náthát a jegybankok a legdurvább antibiotikummal kezelték - mondta el Gyurcsik Attila, a Concorde Értékpapír Zrt. befektetési igazgatója a brókercég sajtótájékoztatóján.

Az Egyesült Államokban feszes az amerikai piaci pozícionáltság: az alapkezelők soha nem látott mértékben longolják az amerikai részvénypiacot. Ez alól kivétel a lakosság - ők tavaly eladói voltak az amerikai részvényeknek. Az is látszik, hogy az amerikai részvénypiac drágább, mint a világ többi része. A feldolgozóipar tekintetében a legfontosabb ország Kína - a beszerzésmenedzser index nőtt az utóbbi időben. A kínai gazdaság így várhatóan kilábal a gyengélkedésből.

Európa érdekes helyzetben van: makroadatok szintjén Európa meglehetősen jó teljesít, bár a német feldolgozóipar elég gyenge. A különféle várakozásindexek javulást mutatnak Európában. A szolgáltatószektor remekül teljesített, nem csak Európában, de a világon is, és ennek köszönhető a világgazdaság emelkedése.

A koronavírus önmagában képes lehet azonban letörni a pozitív fejleményeket : ha még két-három év múlva is a koronavírusról beszélünk, akkor baj lehet - hangzott el a sajtótájékoztatón. A várakozások ugyanakkor jellemzően optimisták, a piacok jól teljesíthetnek 2020-ban.

Kockázatok ugyanakkor vannak 2020-ban is: az egyik ilyen a "monetáris politika impotenciája". Abban bízhatunk, hogy a végrehajtott stimulusok sikeresek lesznek. Ha nem, az egy jelentős kockázat, mert ennél alacsonyabb kamatokat már nem nagyon láthatunk. Ellentétes előjelű kockázat is van ugyanakkor a rendszerben: ha túl jól sikerül a stimulus, akkor erőteljes inflációt tapasztalhatunk. Bár ez is inkább kockázat, mint alapforgatókönyv.

A tavalyi évnek úgy mentünk neki, hogy rosszabbnál rosszabb makroadatok érkeztek, és a rossz német autóipari eladások azzal a veszéllyel fenyegettek, hogy a magyar gazdaság a némettel együtt csökkenni fog, de nem ez történt: a magyar ipar levált a német iparról - mondta el Le Phuong Hai Thanh, a Concorde elemzési vezetője. A magyar munkaerőpiac még mindig feszes, emiatt pedig van infláció is, és egyelőre úgy néz ki, hogy a Magyar Nemzeti Bankot a gyenge forintárfolyam sem zavarja.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A forint a világ legalacsonyabb reálkamatú valutája, ezért nagyon szeretik shortolni. Népszerű például a mexikói pesót longolni a forinttal szemben, és ez az MNB statisztikáiból nem is látszik. Az infláció ugyanis ugyanaz, de míg nálunk van 0 körüli kamat, addig Mexikóban ez 7 százalék. Persze ha valamilyen pozíciózárás történik meg bármilyen okból, akkor erősödhetne a forint. Nem csak mexikói pesoval csinálják, hanem cseh koronát és lengyel zlotyit is. A hedge fundok számára ez egy aranybánya Móró Tamás, a Concorde vezető stratégája szerint. Mindezzel együtt lehetetlen megmondani, hogy hol lesz a forint egy hónap múlva, mindazonáltal Móró szerint szándékolt a gyenge forint, hogy a kétszámjegyű bérnövekedést kompenzálja az MNB a gyenge forinttal.

Európában két jelentős kockázat van: az egyik a Brexit milyensége. Egyelőre nem látjuk, hogy az év végére milyen megállapodást hoznak össze. A másik nagy kockázat az EU és az USA közötti esetleges konfliktus. Móró Tamás szerint sok olyan tényező van a két gazdaság relációjában, amelyekben egyik fél sem engedhet, így előfordulhat, hogy az év során lesz még egy amerikai büntetőlépés. Ilyen kockázat például az EU például szeretne egy komoly szén-dioxid kibocsátási korlátot a vállalatai számára, és vámot vetnének ki az Európába érkező termékekre - az amerikaik kilátásba helyezték, hogy ebben az esetben büntetővámok lépnek életbe az európai autókra.

A Brexit nagyobb kockázat, mint amilyennek látjuk: a felek ugyanott tartanak, mint 2016 őszén - mondta el Kovács Krisztián, a Concorde üzletfejlesztési és stratégiai tervezésért felelős igazgatója. A megállapodásnak közel 9-10 hónap alatt kell kialakulnia, és jelenleg úgy néz ki, hogy a nulladik ponton állnak a felek. Az EU szabadkereskedelmi megállapodást 5-8 év alatt szokott kötni, ehhez képest lesz kevesebb, mint egy évünk. A legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy "no deal 2.0" válság lesz augusztus végén. A végén egy megoldás lehet, hogy megoldják, hogy az egységes piac elemei oszthatók lesznek, de ez sem kerülhet napirendre ősz előtt, addig a közösség ki fog tartani az egységes piac oszthatatlansága mellett. Egyébként az átmeneti időszak meghosszabbítható, ha mindkét fél szeretné, és von der Leyenen nem is múlna, a britek azonban kijelentették, hogy ők nem kérnek belőle - mondta el Kovács. A lényeges szereplő a brit kormány. A brit kormány a nagy parlamenti többséggel felhatalmazást kapott arra, hogy véghezvigye a Brexitet, és ezt szeretnék is kivitelezni.

Két további kockázat az USA-Iráni konfliktus, valamint a hongkongi válság. Ezek jelentős kockázatot jelenthetnek a világgazdaságra, és egyikről sem tudjuk előre, hogy hogyan oldódik meg. További kockázat az amerikai elnökválasztás: ez az a politikai esemény, ahol áttörhet a radikális baloldal, ami alapvetően rajzolná újra azt a gazdasági klímát, amit ma mi ismerünk. Amerikában nagyon nagy a jövedelmi egyenlőtlenség, és ez folyamatosan nő. Trump pontosan elvégzi azt a munkát, amit a republikánusok vártak - a szegények szavazták meg a gazdagok adócsökkentését. A demokrata pártnak erőteljes pozíciói vannak a radikális baloldaliaknak.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 14:59
Rogán Antal márciusban 17,6 százalékos áremelést engedélyezett a propagandaminisztérium fő beszállít...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem