Lengyelországban már meglépte a Tesco, ami nálunk még csak a távoli tervekben szerepel: elindították az online értékesítési rendszert, amelyen keresztül akár 67 forintos házhozszállítási díjért is rendelhetnek a vevők.
Elindította webshopját a Tesco Lengyelországban. A szolgáltatás egyelőre csak a fővárosban, Varsóban és környékén elérhető, de év végéig 6-8 nagyvárosra kiterjesztik majd a szállítási területet.
A Warsaw Business Journal című lengyel gazdasági lap megállapításai szerint az árak ugyanazok, mint az áruházakban, a szállítási díj pedig 98 grosztól (67 forint) 9,9 zlotyig (980 forint) terjed, a szállítás gyorsaságától függően. A vevők fizethetnek online, bankkártyával, illetve az áru átvételekor készpénzzel is. A Tesco speciális, hűtött rakterű teherautókkal szállítja a megrendelt termékeket, a hét minden napján este 10 óráig.

A Tesco az Auchan után a második legnagyobb áruházlánc Lengyelországban, amely beszállt az online üzletágba, leginkább a konkurencia hasonló lépését követve. Korábban a lengyel piacon csak kisebb, kimondottan a netes vásárlásra, házhozszállításra specializálódott hálózatok voltak jelen. Az áruházlánc hazai piacán, Nagy-Britanniában már évek óta működik az internetes vásárlás: ez évente 2 milliárd fontos üzletet jelent a Tesco számára.
Gerry Gray, az áruházlánc magyarországi vezérigazgatója tavaly decemberben úgy nyilatkozott, hogy hazánkban két éven belül valósulhat meg a Tesco online értékesítési rendszere.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







