A decemberi csomagvolumenre vonatkozó előrejelzéseket figyelembe véve a GLS Hungary időben megkezdte a szezonális felkészülést és a működés optimalizálását.
Egyre többet variálnak az energiaitalok összetételével a gyártók. A cél az adófizetés elkerülése, ugyanis a chipsadó bevezetése óta a hozzáadott koffeintartalmú energiaitalok adókötelessé váltak. Közben a fiatalkorúak még mindig veszélyes mennyiségben fogyasztják ezeket az élénkítő szereket - a hatóságok pedig a szabályozás szigorításán gondolkoznak.
Vizsgálja az energiaital fogyasztás korlátozásának lehetőségét a gyerekeknél, tinédzsereknél az Egészségügyért Felelős Államtitkárság. A helyzet azonban nem egyszerű. Mint azt az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Pénzcentrum.hu-hoz eljuttatott állásfoglalásában kifejtette: legelőször az energiaital meghatározása lenne fontos ahhoz, hogy a korlátozásról egyáltalán beszélni lehessen.
A Népegészségügyi termékadó, közismert nevén a chipsadó bevezetésével ugyanis - az adófizetés elkerülése érdekében - sokan kezdtek trükközni az összetétellel. Így a korábbinál még többféle termék közül válogathatnak a fiatalok. Ráadásul az összetevők is igen sokfélék, nem ritka, hogy 17-20 alapanyag is megtalálható egy-egy energiaitalban, ami megnehezíti a vizsgálatot és hatásának felmérését.

Bár az elmúlt években egyre kevesebb iskolai büfében és italautomatában lehet energiaitalhoz jutni, a gyerekek még mindig könnyen hozzáférnek ezekhez a termékekhez. Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) 2010-es felméréséből kiderült, hogy a 10 és 14 év közötti gyerekek egyötöde energiaitalt iszik reggelire. Pedig ezek fogyasztása nem veszélytelen.
Már 8 és 10 év közötti gyerekeknek is okozott problémát
2011 novemberétől minden olyan fiatalkorúakat érintő egészségügyi ellátást jelenteni kell a népegészségügyi intézeteknek, ami az energiaital fogyasztással összefügg. Ez alapján 2014 áprilisáig a rosszullétekkel érintett 358 fő 74 százaléka 18 év alatti fiatal, akik között 8-10 éves korú kisgyermek is előfordult.
Jelenleg semmilyen jogszabályi vagy élelmiszerkönyvi korlátozás nincs az energiaital összetételére vonatkozóan, azaz nagyjából bármi belekerülhet. Általában koffeint (metil-xantin származék), cukrot, vagy édesítőszert, taurint, glükuronolaktont, B-vitaminokat, esetleg növényi kivonatokat tartalmaz. Jelölésére vonatkozóan egyetlen kötelezettség van: amennyiben koffein-tartalma nagyobb, mint 150 mg literenként, a "Magas koffeintartalom" feliratot fel kell tüntetni a címkén.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A népegészségügyi termékadóról szóló törvény 2011. szeptemberi hatályba lépésekor az az energiaital vált adókötelessé, amelynek hozzáadott koffein tartalma meghaladta a 10 mg koffein/ 100 ml mennyiséget. Ezért a törvény hatálybalépését követően megjelentek a piacon a hozzáadott koffein helyett természetes koffeintartalmú növényi kivonatokkal dúsított italok. Emiatt meg kellett változtatni a törvény energiaital meghatározását. Így 2012-től a metilxantin és taurin együttes, meghatározott szint feletti jelenléte alapján állapít meg adókötelezettséget. A gyártók ismét megtalálták a megoldást az adó elkerülésére, kivették a taurint az összetevők közül.
További gondot okoz az, hogy lehetővé vált a termékek koffeintartalmának korlátlan emelése is, hiszen a szabályozás a hozzáadott koffeinre vonatkozik. Azonos márkán belül megjelentek a különböző összetételű energiaitalok, előfordul, hogy 17-20 között van az aktív összetevők száma. Jelentősen megnőtt a fogyasztást ösztönző nagy kiszerelésű, rendkívül olcsó saját márkás energiaitalok aránya is.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








