Hónapok óta tartó találgatások után pont került a kérdés végére Veszprémben: egy új Lidl áruház nyílik, az előkészületek pedig már javában zajlanak.
Július 2-tól jelentősen átalakítja hűségprogramját a Lidl Magyarország, így a korábbi, fix összeghatárokhoz kötött kuponrendszert egy új, pontgyűjtő megoldás váltja fel. Az újításnak köszönhetően a vásárlók sokkal nagyobb szabadságot kapnak, hiszen maguk dönthetik el, milyen kedvezményekre váltják be az összegyűjtött pontjaikat - jelentette a Blikk.
A "Lidl Pontok" elnevezésű rendszer továbbra is a Lidl Plus alkalmazásban érhető el. Az új szabályok értelmében a vásárlók minden megkezdett 100 forintos költés után egy pontot kapnak. Az elszámolásnál a diszkontlánc a vevők javára kerekít, így például egy 1250 forintos bevásárlásért nem 12, hanem 13 pont jár. Napi korlátozást is bevezetnek, amely szerint egy felhasználó naponta legfeljebb öt különböző vásárlás alkalmával gyűjthet pontokat. Fontos változás a korábbi rendszerhez képest az is, hogy a pontegyenleg nem nullázódik havonta, a megszerzett pontok ugyanis 24 hónapig érvényesek maradnak - jelentette a Blikk.
A vásárlók az applikációba beépített, több mint 250 ajánlatot tartalmazó jutalomkatalógusban válthatják be pontjaikat. Szabadon eldönthetik, hogy azonnali termékkedvezményeket vesznek igénybe, vagy a számla végösszegéből levonható, fix összegű engedményeket választanak. A könnyebb tájékozódást külön kereső- és szűrőfunkciók is segítik.
Amikor a vásárló beváltja pontjait a kiválasztott jutalomra, az hagyományos kuponként jelenik meg az alkalmazás "Kuponjaim" menüpontjában. Ezt fizetés előtt a korábban megszokott módon aktiválni kell, a megszerzett kupon pedig 30 napig használható fel az áruházakban.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







