Fél éven át ugyanazokat a már visszaváltott palackokat vitte újra az automatához egy kecskeméti áruházi dolgozó.
Összesen 26 hazai előállítású konzerv csemegekukoricát vizsgáltak a Szupermenta programban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Élelmiszerbiztonsági hiba nem merült fel, azonban tíz termék esetében minőségi, illetve jelölési hiányosságokat állapítottak meg a felügyelők. Az érintett vállalkozásokkal szemben hatósági eljárást indítottak. A kedveltségi vizsgálat eredményei alapján kialakult a normálédes, valamint a szuperédes konzerv csemegekukoricák rangsora.
A Szupermenta legújabb terméktesztjén sokak által kedvelt konzerv csemegekukoricákat vizsgáltak a Nébih szakemberei. Hat hazai élelmiszer-előállító 26 tartós terméke szerepelt a tesztben, melyek közül 15 szuperédes, 11 pedig hagyományos, normálédes kategóriájú volt. Kiszerelésük 285 és 2120 gramm között mozgott.
A Nébih laboratóriumaiban megmérték a termékek mikotoxin-, növényvédőszer-maradék-, valamint nehézfémtartalmát, illetve néhány terméknél a GMO és a biszfenol-A-tartalmat is. Jó hír, hogy minden vizsgálati eredményt rendben találtak. A szakemberek a konzerv csemegekukoricákra vonatkozó Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak való megfelelést is ellenőrizték, például a pH-értéket, a nátrium-klorid-tartalmat és a töltőtömeget. Két termék esetén a roncsolt, léha szem aránya meghaladta a megengedett 7%(m/m)-os értéket, ezért a hatósági felügyelők eljárást indítottak az érintett gyártóval szemben.
A tesztalanyok közül tíz nem felelt meg maradéktalanul az előírásoknak. Egy esetben minőségi hibát, egy másik terméknél minőségi és jelölési problémát állapítottak meg a szakemberek, további nyolc konzervnél pedig a jelölés nem volt megfelelő. Jelölési szabálytalanságokat főként a tápértékjelöléssel kapcsolatban tapasztaltak a felügyelők. Például több termék jelölésén hibásan tüntették fel az energiatartalom-értékeket, de az is előfordult, hogy a gyártmánylapon és a csomagoláson jelölt adatok nem minden esetben egyeztek.
A feltárt hibák miatt az érintett élelmiszer-vállalkozókkal szemben hatósági eljárás indult. A Nébih felügyelői élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabtak ki, melyek együttes értéke mintegy 600 000 forint volt. A felelős vállalkozókat a hibák kijavítására is kötelezték.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Szupermenta-tesztek népszerű mozzanata a kedveltségi vizsgálat, mely a konzerv csemegekukoricáknál sem maradhatott el. Ezúttal is szakértők és laikusok pontozták a termékeket. Az értékelésük alapján a hagyományos, normálédes csemegekukoricák kategóriájában az Auchan Optimum Morzsolt csemegekukorica végzett az élen, második lett az S-Budget Csemegekukorica morzsolt, míg a dobogó harmadik fokára a King's Crown Csemegekukorica Édes&zsenge állhatott.
A szuperédes csemegekukoricák versenyében első lett a Metro Chef Szuperédes csemegekukorica, második helyen végzett a Deko Szuperédes csemegekukorica, a harmadik helyezést pedig az Auchan Collection Szuperédes morzsolt csemegekukorica érdemelte ki.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








