Nagy tányér elkészített alkoholos aperitifekkel

Súlyos dolog derült ki a magyar boltokban kapható rumokról: erről jobb, ha tudsz!

2025. július 14. 17:02

Rumokat elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Az összehasonlító vizsgálatba 20 rum – 11 gold és 9 dark – került be, amelyek hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vettek. Egy termék esetében jelölési hibát tártak fel a szakemberek, míg egy, a tesztből kizárt fehér rum esetében élelmiszerminőségi probléma miatt intézkedtek. A hatóság mindkét forgalmazóval szemben eljárást indított és összesen csaknem 700 ezer forint bírságot szabott ki.

Gazdag történelmi múlttal rendelkező szeszes italhoz nyúlt a Szupermenta terméktesztelő csapata. A Nébih szakemberei a nagyobb kereskedelmi láncok választéka alapján összesen 20 rumot hasonlítottak össze: 11 gold és 9 dark rum került a poharakba, melyek közül 18 külföldi, 2 pedig magyar előállítású volt.

A laboratóriumi szakértők ellenőrizték többek között a termékek alkohol-, metanol- és cukortartalmát. A tesztelt rumok alkoholtartalma – címkéjük szerint – 37,5 és 43 térfogatszázalék közötti volt. A mérési eredmények alapján minden gold és dark terméket rendben találtak a szakemberek.  
A hatósági felügyelők a rumok jelölésvizsgálatát is elvégezték. Ellenőrizték, hogy a kötelező elemek – mint például a megnevezés, a nettó mennyiség, a tényleges alkoholtartalom vagy a tételazonosító – helyesen szerepelnek-e a címkéken, valamint az egyéb jelölési elemek megfelelnek-e a vonatkozó kritériumoknak. Jelölési szempontból egy rumot kifogásoltak az ellenőrök, ugyanis a címkén feltüntetett alkoholtartalom csaknem 3%-kal eltért a laboratóriumban mért értéktől. Az érintett rum forgalmazójával szemben a felügyelők hatósági eljárást indítottak és felszólították a hiba kijavítására.

A rumokat a boltok polcain fehér, gold és dark színekben találhatják meg a vásárlók, azonban ezt a bontást az italok címkéin már nem kötelező szerepeltetni. Két termékről a Nébih laboratóriumában derült ki, hogy fehér rumnak számít. A gold és dark rumok versenyében így nem vehettek részt, de a teljeskörű hatósági ellenőrzés ezeknél is lezajlott. A mérési eredmények szerint az egyik fehér rum alkoholtartalma nem érte el a termékkategóriára előírt minimális 37,5 térfogatszázalékot. A minőségi hiba miatt az érintett termék forgalmazójával szemben hatósági eljárást indítottak az ellenőrök, és megtiltották a problémás rum forgalmazását, valamint elrendelték a tétel forgalomból történő kivonását is. 

A két eljárás során az érintett forgalmazókkal szemben kiszabott bírság együttes értéke 685 ezer forint volt. 

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Szupermenta terméktesztek egyik legnépszerűbb mozzanata a kedveltségi vizsgálat, melyen szakértők és laikusok pontozták a termékeket. Értékelésük alapján a gold rumok közül a dobogó legfelső fokára a Plantation Barbados rum került, második helyen a Plantation XO 20th Anniversary Barbados rum végzett, míg harmadikként a Bacardi Reserva Ocho Rare Gold rum zárt. A dark rumok versenyében első helyezett lett a Diplomático Reserva Exclusiva rum, a dobogó második fokán a Professorado Origins Venezuela Caribbean rum végzett, míg a harmadik helyet a Diplomático Mantuano rum érdemelte ki.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 20. szerda
Bernát, Felícia
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem