Bevásárlókocsi, kocsi

Súlyos boltbezárásokra készülhetnek a magyar vásárlók: már a héten elkezdődik, muszáj előre készülni

2025. október 20. 13:11

Örülhetnek a magyarok, október 23-a körül ismét egy négynapos hosszú hétvégét kapnak. Ennek azonban ára van, ugyanis október 23-án zárva lesznek a legnagyobb üzletek – és nem ez lesz utolsó ilyen az évben: karácsonykor is érdemes lesz előre felkészülni a bevásárlásra, hiszen egy ötnapos hosszú hétvégével számolhatunk. Sőt, a 2026-os ünnepnapokat már szintén ismerjük, így azt is megmutatjuk, mikor lehet zárva tartásokra számítani jövőre.

Az ünnepi időszakokban jelentősen módosul a boltok nyitvatartása Magyarországon. Idén még két hosszú hétvégével számolhatunk, ezért fontos, hogy időben tájékozódjunk a munkaszüneti napokról, amikor a legtöbb üzlet zárva tart.

Az alábbiakban összegyűjtöttük, hogyan alakul a legnagyobb üzletláncok nyitvatartása a mostani hosszú hétvégén:

Október 23-án (csütörtökön) zárva tart:

  • Tesco
  • Lidl
  • Aldi
  • Auchan
  • Penny
  • CBA/Príma
  • Spar/Interspar
  • Reál
  • Coop

Fontos azonban megjegyezni, hogy az áruházláncok egyes boltjai ezen a napon is nyitva lehetnek, például a benzinkutakon az egyes Tesco vagy Spar üzltelek. Október 24-25-26-án (péntek-szombat-vasárnap) ezek az üzletek a megszokott rend szerint lesznek nyitva, tehát mindössze egynapos zárva tartással kell számolni.

Mi lesz nyitva október 23-án?

Érdemes a vásárlásokat előre megtervezni az egynapos zárva tartás miatt, hogy senkit se érjen kellemetlen meglepetés. Ugyanakkor fontos tudni, hogy több kisebb üzlet, éjjel-nappali, benzinkúton található bolt vagy olyan üzlet, ahol maga a tulajdonos dolgozik, ezeken a napokon is nyitva lehet. Ezért ajánlott ilyen helyeken is érdeklődni, ha sürgős bevásárlásra lenne szükség.

Nem hosszú hétvége, de a boltok zárva lesznek

November 1-je, mindenszentek piros betűs ünnep. Idén ugyan szombatra esik, így egy hosszú hétvége nem jön ki belőle, a boltok egy napig zárva lesznek. Másnap azonban az üzletek visszatérnek a megszokott működéshez, mivel november 2-a, a halottak napja nem piros betűs.

Mire számítsunk karácsonykor?

Idén először pihenőnapként kapjuk meg december 24-ét, így ezzel a szerdai nappal egy ötnapos hosszú hétvégévé köthetjük össze a december 25-ét és 26-át. De mit jelent ez a nagybevásárlásra nézve?

Fontos hangsúlyozni, hogy a december 24-ét nem piros betűs ünnepként adják ki, hanem pihenőnapként, hiszen egy héttel korábban, december 18-án, szombaton ledolgozzuk. Így bár a boltok még nem adták ki a karácsonyi időszakra vonatkozó nyitvatartásukat, tudni lehet, hogy a pihenőnapokon – ahogy például most október 24-én is – nyitva vannak a boltok. Épp ezért az előző évek gyakorlatához hasonlóan december 24-én fél napos (délig tartó) vagy hétvégi nyitvatartási renddel lehet számolni valamennyi üzletben. Fontos azonban minden esetben tájékozódni erről, mivel egyes boltok már évek óta tudatosan nem nyitnak ki december 24-én.

Ezzel szemben december 25-26. piros betűs ünnep, így munkaszüneti nap, a boltok tehát zárva tartanak. Emiatt azonban különösen fontos alaposan megtervezni a nagybevásárlást és előre felkészülni a hosszú hétvégére.

2026-os hosszú hétvégék és nyitvatartások

Már az év első felében kiadta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a 2026. évi munkaszüneti napok körüli munkarendet, így már a jövő évi munkaszüneti napokra és hosszú hétvégékre is felkészülhetünk.

Ahogy azt a Pénzcentrum is megírta korábban, 2026-ban összesen 4 négynapos és 3 háromnapos hosszú hétvégére számíthatunk. Mivel ezeket a hétvégéket pirosbetűs ünnepek hosszabbítják meg, érdemes figyelembe venni azt is, mikor lesznek zárva a boltok.

Újév

Mivel újév csütörtökre esik, január 2-át pedig pihenőnapként kapjuk meg (január 10-én, szombaton kell majd ledolgozni), egy négynapos hosszú hétvégével számolhatunk január 1. és 4. között. Január 1-jén a boltok zárva lesznek, de január 2-3-4-én már a megszokott rend szerint várják a vásárlókat.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Március 15.

Ugyan március 15-e a jövő évben szombatra esik, a nemzeti ünnepen szintén zárva lesznek a boltok egy napig.

Húsvét

Április 3-a és 6-a között szintén négynapos hosszú hétvégénk lesz. Azonban fontos felkészülni rá, hogy a húsvéti ünnepek alatt 4 napból 3 napon zárva tartás lesz. A nyitvatartások várhatóan a következőképpen alakulnak majd:

  • Április 3. (Nagypéntek): zárva
  • Április 4. (szombat): nyitva, megszokott rend szerint
  • Április 5. (húsvétvasárnap): zárva
  • Április 6. (húsvéthétfő): zárva

Május 1.

Május 1-je a munka ünnepe, ami piros betűs, így háromnapos hosszú hétvégénk lesz: a boltok május 1-jén, pénteken fognak zárva tartani, míg május 2-án és 3-án, azaz szombat-vasárnap a megszokott rend szerinti nyitvatartás várja a vásárlókat.

Pünkösd

Májusban még egy háromnapos hosszú hétvégénk lesz: a pünkösdvasárnap május 24-re, a pünkösdhétfő pedig május 25-re esik. A boltok mindkét napon zárva lesznek, de előtte szombat-vasárnap, azaz május 23-24-én a szokásos rend szerint lesznek nyitva.

Augusztus 20.

Jövőre augusztus 20. csütörtökre esik, így az Államalapítás ünnepe körül négynapos hosszú hétvégének örülhetünk. Ezekben a napokban szintén csak augusztus 20-án lesznek boltzárak, a többi napon, így augusztus 21. és 23. között ugyanúgy nyitva lesznek a boltok.

Október 23.

A 1956-os forradalom és szabadságharc megemlékezése szintén nemzeti ünnep, jövőre pedig péntekre esik. Mivel október 23-a munkaszüneti nap, ekkor a boltok is zárva lesznek, illetve így egy háromnapos hosszú hétvégét kapunk. Viszont október 24-25-én, vagyis szombat-vasárnap a boltok nyitva lesznek.

Mindenszentek

Bár sokan keverik, a halottak napja valójában nem munkaszüneti nap – viszont a mindenszentek az. Ez minden évben november 1-jén van, így jövőre ezen a vasárnapi napon lesz zárva a legtöbb üzlet. Ezt követi majd hétfőn, azaz november 2-án a halottak napja, amikor minden megszokott rend szerint lesz nyitva.

Karácsony

2026-ban december 24-e csütörtökre esik és várhatóan ugyanúgy kiadják pihenőnapnak, mint idén. Ebből fog kerekedni az év utolsó, négynapos hosszú hétvégéje december 24. és 27-e között.

Ahogy fentebb írtuk, december 24-e nem piros betűs ünnep, így valószínű, hogy az elmúlt évek gyakorlata alapján nagy általánosságban fél napig nyitva lesznek az üzletek. Ezzel szemben 25-én és 26-án (pénteken és szombaton) zárva lesznek a boltok, érdemes erre felkészülni. December 27-én a megszokott nyitvatartásokra lehet számítani.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 20. péntek
Klaudia
12. hét
Március 20.
A verebek világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 19. 20:58