10 °C Budapest
Kéz a tablettákkal és a vizespohárral

Népszerű étrendkiegészítős cégre csapott le a hatóság szigora: félrevezethették a vásárlókat

2025. augusztus 14. 10:30

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Pest Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságával együttműködve újabb határozott lépést tett a fogyasztók egészségének védelme és a jogsértő kereskedelmi gyakorlatok felszámolása érdekében. 

Az NKFH hatósági ellenőrzést folytat a „Kalóriakirály” néven publikáló influenszer ellen, aki a hatósági intézkedések ellenére továbbra is jogszerűtlenül forgalmazza a veszélyes étrend-kiegészítő termékeit. A vizsgálat során élelmiszer-hamisításra – azaz lényeges tulajdonságra vonatkozó félrevezető jelölésre és egyéb jelölési hibákra – derült fény.

A két hatóság munkatársai összehangolt ellenőrzést tartottak a „Kalóriakirály” termékeit raktározó és forgalmazó logisztikai központban. Az akció eredményeként az NKFH ellenőrei több mint 1500 doboz, hamisítványnak minősülő étrend-kiegészítőt foglaltak le, amelyek piaci értéke – a honlapon feltüntetett akciós árak alapján – közel 5,5 millió forintra tehető. A hatóságok szorosan együttműködve dolgoztak annak érdekében, hogy a jogsértő termékek kikerüljenek a forgalomból, a logisztikai központ pedig példamutató módon együttműködött a hatósági intézkedések során.

A zárolt három termék a következő:

  • KALÓRIAKIRÁLY ZSÍRPUSZTÍTÓ SZÉRUM étrend-kiegészítő kapszula L-karnitinnel, krómmal és növényi kivonatokkal (16,2 g),
  • KALÓRIAKIRÁLY ÉHSÉGŰZŐ ELIXÍR étrend-kiegészítő kapszula növényi kivonatokkal (13,9 g/30 db),
  • KALÓRIAKIRÁLY ZSÍRPUSZTÍTÓ EXTRA 37,67%-KAL TÖBB HATÓANYAG étrend-kiegészítő kapszula (16,05 g/30 db).

A termékeknél a lényeges tulajdonságaikra vonatkozóan félrevezető jelöléseket tartalmaztak, ami a hatályos jogszabályok értelmében élelmiszer-hamisításnak minősül. A termékeken nem jelölték meg azokat a kockázati csoportokat, akik számára a fogyasztás kifejezetten veszélyes lehet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az NKFH korábban elrendelte a termékek forgalmazásának megszüntetését, és kötelezte a domain-szolgáltatót a termékeket kínáló weboldal felfüggesztésére. Ennek ellenére az influenszer – aki a forgalmazásért is felelős – egy külföldi üzemeltetésű domain alatt újra elérhetővé tette a termékeket, tudatosan kijátszva a hatósági döntést. Ezt követően – a hazai lakcím ismeretében - megtörtént a termék forgalomból való kivonására kötelező végzés és az eljárás megindításáról szóló tájékoztató levél kiküldése az influenszer részére is.

Az NKFH ismételten felhívja a lakosság figyelmét, hogy ne vásárolják meg a Kalóriakirály néven forgalmazott étrend-kiegészítőket, mivel azok nem felelnek meg a hazai és uniós élelmiszerjogi előírásoknak. A félrevezető állításokkal hirdetett termékek veszélyt jelenthetnek például a gyógyszert szedőkre.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 10. 15:29