Hét budapesti kerületben ellenőriztek a rendőrök, 2220 autóst szondáztak, 15 volt ittas.

Nagy változás élesedik a Coca-Cola-nál: erre már régen szükség volt, nagy fordulat a márkától
Közös európai fellépés eredményeként változtat zöld marketing üzenetein a Coca-Cola - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerdán.
A tájékoztatás szerint az európai fogyasztóvédelmi hatóságokat tömörítő Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat (CPC) a Svéd Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Gazdasági Versenyhivatal közös vezetésével lépett fel a The Coca-Cola Company (Coca-Cola) nem egyértelmű címkéivel szemben. Az Európai Bizottság vizsgálatát az Európai Fogyasztóvédelmi Szervezet (BEUC) 2023 novemberében benyújtott panasza alapján indította, amely szerint az egyes vállalkozások műanyag palackjain nem egyértelmű módon szerepel az újrahasznosítható megjelölés.
A közös fellépés eredményeként a Coca-Cola számos ponton módosít címkézési és kommunikációs gyakorlatain, ezzel a jövőben elkerüli az esetlegesen homályos zöld állítások alkalmazásának kockázatát - írják a közleményben.
Részletezik, hogy a Coca-Cola a vállalások elfogadásától számított 6-18 hónapon belül, az egész Európai Unióra kiterjedően lecseréli a palackok címkéin található "100%-ban újrahasznosítható PET palack vagyok", illetve hasonló üzenettel rendelkező állításokat pontosabb megfogalmazásra (így például: "100%-ban újrahasznosítható PET palack vagyok, a címke és a kupak kivételével"). Az üvegek címkéin található "Hasznosíts engem ismét újra" állítást a "Hasznosíts újra" állításra cseréli megelőzve, hogy a fogyasztókban azt a benyomást keltse, hogy az újrahasznosítási folyamat egy zárt kör. Emellett biztosítja, hogy az üvegek címkéi, illetve a cég kereskedelmi kommunikációja nem kelt a fogyasztókban egy általános, és nem egyértelmű képet a csomagolás környezeti előnyeiről.
A globális vállalkozás ezen felül - a vállalások elfogadásától számított 3 hónapon belül - biztosítja, hogy a honlapján és közösségi média felületein megjelenő kereskedelmi kampányai a jövőben tükrözni fogják a vállalások tartalmát. A CPC figyelemmel kíséri majd a kötelezettségvállalások végrehajtását - közölte a GVH.
A közleményben felidézik, hogy a magyar nemzeti versenyhatóság 2024 nyarán indított versenyfelügyeleti eljárást a Coca-Cola HBC Magyarország Kft., a Coca-Cola Magyarország Szolgáltató Kft. és a Coca Cola vállalkozásokkal szemben, mivel a gyanúja szerint a Naturaqua ásványvizek és üdítőitalok címkéin és kereskedelmi kommunikációjuk során a "Hasznosíts újra 100%-ban újrahasznosítható PET palack vagyok", "100%-ban újrahasznosítható", valamint az ehhez hasonló jelentéstartalmú állításokkal valószínűsíthetően megtévesztették a fogyasztókat.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A GVH eljárása jelenleg is folyamatban van, és a CPC fellépésétől függetlenül zajlik. A GVH a versenyfelügyeleti eljárás megindításával egy időben eljárást indított a Szentkirályi Magyarország Kft.-vel és a Fonte Viva Kft.-vel szemben is - tájékoztatott a GVH.
Hangsúlyozták, a Gazdasági Versenyhivatal évek óta kiemelten foglalkozik az úgynevezett "zöld állításokkal". Ennek keretében 2024 januárjában publikálta a zöld állításokat vizsgáló piacelemzését, amely rávilágított egyebek között arra, hogy sok esetben nem egyértelműek, zavarosak a zöld reklámüzenetek, a fogyasztók jelentős része pedig nincs tisztában az egyes állítások és jelölések pontos tartalmával, illetve jelentésével. A nemzeti versenyhatóság egyúttal javaslatokat fogalmazott meg a jogalkotó, a vállalkozások és a jogalkalmazók számára.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Meghívó (x)
XXVII. közgyűlését tartja az MGYOSZ
-
Műtárgyak, mint befektetés: trend vagy lehetőség? (x)
Rolex és Vaszary uralják ma az értékkövető piacot
Portfolio Gen Z Fest 2025


