Országos átlagban 95 napra nőtt a lakások és családi házak értékesítési ideje, miközben a vevők alkupozíciója jelentősen erősödött.
A Lidl Magyarország tavalyi kezdeményezését folytatva ezúttal sem nyitja ki üzleteit december 24-én. A vállalat célja, hogy minden munkavállalójuk nyugodtan készülődhessen, és szeretteik körében tölthesse az egyik legnagyobb keresztény ünnepet, a szenteste napját. Az áruházlánc vásárlóiról sem feledkezik meg, őket december 23-án meghosszabbított nyitva tartással várják majd országszerte.
A Lidl Magyarország tavaly, a kereskedelmi dolgozók érdekeit szem előtt tartva és a kormányzati törekvésekkel összhangban döntött úgy először, hogy szenteste napján zárva tart. Az áruházlánc tapasztalatai alapján az intézkedés nem csak a munkavállalók körében aratott nagy sikert, de vásárlóik többsége is üdvözölte azt. Ráadásul több nagy kereskedelmi hálózat is követte példáját.
Szlavikovics Zita, a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke kiemelte:
A magyar emberek számára a szenteste a legmeghittebb családi ünnep. Felelős vállalaként fontosnak tartjuk, hogy a szeretet ünnepét mind a közel 10.000 munkavállalónk békességben, szeretteik körében tölthesse, ezért idén is úgy határoztunk, hogy december 24-re pihenőnapot biztosítunk számukra, ami azt is jelenti, hogy mind a 210 áruházunk zárva lesz december 24-26 között. Ugyanakkor természetesen szem előtt tartottuk vásárlóink érdekeit is, őket december 23-án meghosszabbított nyitva tartással, este 22:00-ig várjuk országszerte.
Felmérés: Áldás, vagy átok a hitel?
A hitel, mint pénzügyi termék megítélése 2024-ben sem egyértelmű. Éppen ezért a Pénzcentrum és a Bankmonitor közös kutatásában arra keresi a választ, hogy az „átlagember” hogyan gondolkozik a hitelekkel kapcsolatban. Arra vagyunk kíváncsiak, mit gondol a lakosság arról, hogy valóban lehet a hitel egy értéket teremtő eszköz, amivel gyarapodhatunk, vagy a társadalmi megítélés szerint inkább negatív vonatkozásai vannak a hitelfelvételnek. Segítsd a munkánkat, és töltsd ki az aláébbi felmérést arról, vajon mi jellemzi a bank és az adós viszonyát Magyarországon.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








