10 °C Budapest
Little girl climbing fence.

Ez már gyanús: 17 millió forint értékű hamis gyermekszandál egy román teherautóban

2024. április 24. 14:46 2 perc

Egymásra halmozott hamis gyermekszandálokat találtak egy román rendszámú teherautóban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy rutinellenőrzés során Hajdu-Bihar vármegyében. A pénzügyőrök egy olyan, román teherautót ellenőriztek, amely az okmányok szerint különféle ruhaneműket hozott Szlovákiából.

A plafonig pakolt, gondosan leragasztott „Orange” feliratú, egyforma méretű kartondobozokban gyermekszandálok voltak. Az aprócska lábakra illő „tipegőket” Spieder-Man emblémával és felirattal látták el, azonban a járőrökben felmerült a gyanú, hogy a cipőkön található figurák és a hozzájuk társított feliratok szerzői jogokat sértenek, amit a jogtulajdonos képviselője is alátámasztott. Megállapította, hogy a termékek mindegyike utánzat, melyeket a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül hoztak forgalomba - közölte a NAV.

A pénzügyőrök összesen 2300 pár, több mint 17 millió forint értékű gyermekcipőt foglaltak le. Szerzői vagy szerzői jogokhoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény miatt kezdeményeztek büntetőeljárást.

A NAV kiemelt feladata, hogy kiszűrje a hamis termékeket a piacról, mert azok nemcsak a gazdaság szereplőinek okoznak jelentős károkat, hanem a vásárlókra nézve egészségi, vagy minőségi kockázatot is jelenthetnek. A hamis ruházati termékek, vagy lábbelik esetében előfordul, hogy olyan vegyi anyagok kerülnek az emberi szervezettel kapcsolatba, amely akár az egészségre is ártalmas lehet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?