Alig néhány centiméteres, pelyhes bíbicfiókák rejtőztek a nedves fű között, amikor a természetvédelmi őrök éjszakai felmérés közben rájuk bukkantak a Nagykőrösi őrkerületben.
Hosszú idő után először jelent meg a magyar piacon az import dobozos tej – írja az Agrárszektor. A nagykereskedelmi szektor által behozott külföldi áru mennyisége egyelőre nem sok, az import növekedésének mértéke azonban kirívó.
Hosszú évek után újra megjelent Magyarországon az import dobozos tej, amely jó ideje nem volt már jellemző a hazai piacon. A január és június között eltelt időszakban az összes dobozos tejet tekintve 13 millió dobozról 20 millióra emelkedett a Magyarországra irányuló import. A hazai termelés 550 millió doboz volt, tehát egyelőre a teljes mennyiség töredékéről van szó, de az emelkedés mértéke mindenképpen kirívó. Egy év alatt ugyanis a külföldről származó dobozos tej mennyisége 48 százalékkal nőtt – írja az Agrárszektor. A lap szerint érdemes megnézni, hogy a kérdéses tételeket mely szereplők hozták be.
Ennek kapcsán kiderült, hogy nem a sokat támadott kiskereskedelmi láncok importáltak dobozos tejet, hanem az élelmiszer-nagykereskedők. Ez a szegmens 8 millió doboz helyett 14 milliót importált egyetlen hónap alatt
– tudatta az Agrárszektorral a Tej Terméktanács. Emellett több iparági szereplő a lapnak úgy nyilatkozott, hogy részben a kialakult piaci konszenzus, részben a politikai nyomás miatt sem valószínű, hogy a nemzetközi kereskedelmi láncok felvennék termékeik közé az import dobozos tejet. A behozott szállítmány inkább a regionális alapon szerveződő, valamint a teljesen önálló élelmiszerboltokban található meg.
Vagyis a piaci folyamatok miatt jó ideje szorongatott kisebb, franchise-alapon működő magyar boltláncok vagy egyedi, független élelmiszerüzletek éltek az importtej adta lehetőségekkel. Ezek a szereplők eleve lemaradni látszanak a kereskedelmi versenyben, általános vélemény, hogy felelősségérzetük is kisebb a magyar gyártók felé, és politikai nyomás sincs rajtuk, mint az ismert láncokon.
Amennyiben kiskereskedelmi láncok is nagytételben hoznának be import dobozos tejet, az jelentős piaci zavarokat okozna, erről azonban egyelőre nincs szó.
A lapnak nyilatkozott Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara élelmiszeriparért felelős országos alelnöke is, aki elmondta, a jelenség hátterében egyértelműen az európai tejfelesleg áll. Kifejtette, Európában ideiglenesen tejtöbblet alakult ki a piacon és néhány gyártó a felgyűlt UHT és félkemény sajt készletek kényszerértékesítése mellett döntött, az elmúlt időszakban ez jelent meg a magyar piacon.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A termékek az UHT tej esetében elsősorban Csehországból és Szlovákiából, míg a sajtok esetében Németországból származnak.
Az olcsó UHT tej és sajt behozatalának lehetősége vélhetően mindaddig fennáll, míg az európai tejtöbblet el nem tűnik a piacról" – közölte Éder Tamás, majd hozzátette: az olcsó tejtermékek megjelenése ugyanakkor a magyar piacon további nyomást helyez a nyerstej árára, és ez újabb szarvasmarha telepek felszámolását, azaz a tejelő szarvasmarha állomány további csökkenését eredményezheti.
Az európai tejfelesleg ráadásul valóban nagy nyomást jelent, a fogyasztást meghaladó mennyiség csaknem akkora, mint a teljes magyar tejtermelés kibocsátása. Mindazt a tejmennyiséget, amelyet nem porítottak a magas gázárak miatt, illetve amit nem vittek el Kínába az ottani fogyasztás-visszaesés miatt, abból vaj, savópor sajt, vagy dobozos tej lett. Ezeket a tételeket sokáig raktárban őrizgették az európai szereplők, egy idő után azonban kényszerértékesíteni kell minden ilyen árut. Így juthatott Magyarországra is a szóban forgó termékekből.
Óriási bírságot kaphatnak a népszerű boltláncok: keményen lecsapna a kormány az online értékesítésre
A brit kormány az online alkoholértékesítés szigorítását mérlegeli, miután komoly aggályok merültek fel a legnagyobb szupermarketláncok internetes értékesítési gyakorlata miatt.
Hatalmas változás élesedik a hazai webshopokban: teljesen átalakul az online vásárlás Magyarországon
Az év első felében több olyan változás is hatályba lépett, amelyek a kis- és középvállalkozásokat bevonták a fogyasztó kategóriájába.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







