Két ismert márka termékeinél találtak problémát, a hatóság arra kéri a vásárlókat, hogy semmiképp se használják el ezeket.
Ismét bővül a PENNY magyarországi hálózata, miután megkezdődtek az új, pilisvörösvári üzlet munkálatai. A város ráadásul olyan térségben található, ahol a vállalat még nem rendelkezik üzlettel. Az egység megnyitására a tervek szerint a jövő év első felében kerülhet majd sor.
Pilisvörösváron, a Piliscsabai utca 1. alatt már javában zajlik a beruházás, a munkálatok kezdeti fázisában a kivitelezők nemrég befejezték a bontást és a területelőkészítő fázist. Ennek köszönhetően elkezdődhet az építése annak az új PENNY üzletnek, amely 1151 négyzetméter alapterülettel várja majd a vásárlókat. Az üzletlánc tervei szerint az új egység 2024 első félévében nyithatja meg kapuit.
A beruházás során a PENNY számára kiemelt fontossággal bír a településfejlesztés támogatása is, így a vállalat a következő hónapokban a helyi önkormányzattal együttműködve négy buszmegálló felújítását is vállalja, ezzel is hozzájárulva a városkép fejlődéséhez és szépüléséhez.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








