A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4505,21 pontos, 3,28 százalékos emelkedéssel, 141 671 ponton zárt pénteken.
Magyarországon az egyik leghangsúlyosabb és legszínesebb ünnepek közé tartozik a húsvét, hiszen szorosan kapcsolódik a tavasz kezdetéhez és a termékenységgel összefonódó népszokásokhoz. Egy friss felmérésből az derült ki, hogy a résztvevők 80%-a tölti a rokonaival, barátaival az ünnepet. Az étkezések tekintetében a házi készítésű ételeké lesz a főszerep: a válaszadók 94%-a készíti el otthon a húsvéti menüt.
A magyar gasztronómiához igen közel állnak a húsvéti ételek és az előkészületekhez kötődő rituálék. Sokak számára ez az ünnep hasonlóan meleg, családias hangulatban, mint a karácsony. Az Offerista Group Hungary felméréséből kiderül többek között az is, hogy idén hol tervezik a vásárlást az emberek.
A hagyományőrző szokások és ételek mellett azonban fontos figyelembe vennünk, hogy milyen sok lehetősége van a vásárlóknak arra, hogy beszerezzék az előkészületekhez szükséges alapanyagokat. A válaszadók 65%-a állítja, hogy a húsvéti akciók és reklámokban mutatott ajánlatok befolyásolják a vásárlási döntésüket. Ugyan bőséges kínálata van a hipermarketeknek és rendkívül kényelmessé teszik a vásárlást, az emberek 33%-a mégis úgy dönt, inkább több körben szerzi meg a húsvéti ételekhez szükséges alapanyagokat, esetleges ajándékokat. Szívesen látogatják a szupermarketeket, a sarki kisközértet és a piacot is,hogy megteremtsék a tökéletes húsvéti
hangulatot.
A top termékkategóriákban továbbra is az élelmiszereken van a fókusz, melyet a gyerekjátékok, majd a dekoráció és lakberendezés követ. A felmérés eredményei alapján 2022-ben a húsvéti bevásárlásokra a válaszadók 26%-a 10 001 és 15 000 forint között tervez költeni. 25% pedig 15 001 és 20 000 forint közötti összeget szánnak az
ünnepekre idén. A vásárlók 64%-a hasonló költségvetéssel számol idén a húsvéti előkészületekre, mint a tavalyi évben.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!







