20 °C Budapest
Undorító, mivel akarják megetetni a magyarokat: ezekben a húsokban kukac, a pékárukon penész van

Undorító, mivel akarják megetetni a magyarokat: ezekben a húsokban kukac, a pékárukon penész van

2021. december 30. 13:01

Egy év sem telik el súlyos, hátborzongató, undorító élelmiszer-botrányoktól Magyarországon. A Nébih ezeket ráadásul izgalmas/megrázó videókkal, fotókkal is illusztrálja, amikről nem egy esetben a 18-as karika sem marad le. 2021 a legdurvább esetei között volt horror-vágóhíd, kifőzde, kínai étterem, és pékség is.

2021 meglehetősen erősen kezdődött, az év elején a Nébih munkatársai „rendívül súlyos technológiai-higiéniai hiányosságokat” találtak egy Fejér megyei vágóhíd és darabolóüzem ellenőrzése során. Az üzemben tapasztalt áldatlan állapotok miatt a hatóság azonnali hatállyal felfüggesztette a létesítmény tevékenységét, valamint csaknem két tonna jelöletlen, nem nyomon követhető, valamint lejárt fogyaszthatósági idejű élelmiszer tételt vont ki a forgalomból.

Ahogy a Nébih írta közleményében: a vágóhídi melléktermékeket (csontok, zsigerek, koponyák, bőrök, lábvégek) az udvaron egy féltető alatt nyitott ládákban és a padozaton tárolták. Az engedélyezett üzem udvarára egy korábbi csőtörés során a szennyvíz is kijutott és ott felhalmozódott. Megdöbbentő módon az udvar hátsó részén a szabadban három, levágásra szánt szarvasmarha feküdt elhulláshoz közeli állapotban. Az állatok felállni sem tudtak, egyikük hátsó lábán kötelek voltak. És ha mindez nem lenne elég, az ellenőrök azt tapasztalták, hogy a vágóhíd takarítatlan, rendkívüli mértékben szennyezett.

Az év egyik legsokkolóbb élelmiszer-botrányáról helyszíni videó is készült, ám ezt csak erős idegzetű olvasók nézzék meg. A jogsértést a hatóság hivatalos közzététele alapján a Perkátán lévő, ÁBRAHÁM-SPEDD Kft. követte el. Céginformáció alapján az utolsó pénzügyi beszámolójuk (2020.12.31.) szerint az éves nettó árbevételük 715 545 980 forint volt.

A sokkoló botrány után nem telt el sok idő, a központi vágóhídellenőrzés-sorozaton ismét súlyos higiéniai-, valamint élelmiszerbiztonsági jogsértéseket tártak fel a Nébih szakemberei egy Pest megyei egység vizsgálatakor. Az üzemben tapasztaltak miatt a hatóság azonnali hatállyal felfüggesztette a létesítmény tevékenységét, valamint több mint 12 tonna jelöletlen, nem nyomon követhető élelmiszer tételt vont ki a forgalomból.

A hatóság közleménye szerint már az üzem udvari részén akadtak hiányosságok: a jelöletlen élelmiszerek mellett olyan jelölt tételeket tartottak itt, melyek címkéjük szerint 0-6°C közötti hőmérsékleten tárolandók. Az ellenőrök üzem szerte takarítatlanságot és koszt tapasztaltak. A padozat, a mennyezet, az oldalfal, valamint a magaspálya az egység több helyiségében koszos, rozsdás volt, több helyen pergett a festés. A higiénikus kézmosás feltételei (pl. kézmosószer, papírtörlő, szemetes) sem voltak mindenhol adottak és volt olyan kézmosó, ahol még meleg víz sem volt. Akadt helyiség, ahol a kézmosók közül többet nem kötöttek be megfelelően, így a szennyvíz a padozatra folyt. A jogsértést a hatóság hivatalos közzététele alapján a Budapestre bejegyzett Fehérpecsenye Húsfeldolgozó és Kereskedelmi Kft. követte el. Céginformáció alapján az utolsó pénzügyi beszámolójuk (2021.11.03.) szerint az éves nettó árbevételük 446 262 016 forint volt.

A következő fogásra sem kellet sokat várni, a hatóság március elején adta hírül, hogy egy fővárosi street food ételeket kínáló egység ellenőrzése során súlyos, élelmiszerbiztonsági kockázatot is jelentő higiéniai körülményekkel szembesültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. A szakemberek által megállapított hiányosságok az egység tevékenységének azonnali felfüggesztését indokolták. A hatósági leírás szerint az étteremben a működési engedély alapján – a megfelelő előkészítő hely hiánya miatt – kizárólag tisztított zöldséget és gyümölcsöt, valamint konyhakész, mindössze hőkezelést igénylő húst használhattak volna az ételek elkészítéséhez.

Ezzel szemben tisztítatlan zöldséget, földes árut, továbbá nem csak hőkezelést igénylő húst is tartottak, melyekkel az élelmiszereket szennyeződés veszélyének tették ki. A mosogató helyiség és a közlekedő takarítatlan volt, a falak pókhálósak, a kézmosók és egyéb vízvételi helyek a tevékenységhez nem szükséges, oda nem illő tárgyakkal voltak zsúfoltak. A padozat több helyen sérült, töredezett, nem tisztántartható.

Különösen súlyos élelmiszer-biztonsági hiányosságként értékelték az ellenőrök, hogy egyetlen kézmosó sem volt felszerelve a higiénikus kézmosáshoz szükséges szerekkel, eszközökkel (kézmosószer, papírtörlő, szeméttároló edény). Kezet mosni csak a konyhatér kétmedencés mosogatójában lehetett, azonban mindkét medence edényekkel, poharakkal volt teli. A jogsértést a hatóság hivatalos közzététele alapján a budapesti Gastro Rooster Kft. követte el. Céginformáció alapján az utolsó pénzügyi beszámolójuk (2020.12.31.) szerint az éves nettó árbevételük 49 926 000 forint volt.

Még mindig az év elején, márciusban újabb fogása volt a hatóságnak. Ezúttal egy Pest megyei sütőipari üzem ellenőrzése során találtak élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülmények a hatóság szakemberei. Mint írják, az egység több, termeléshez kapcsolódó helyiségében a padozat, az eszközök, a berendezések egyaránt szennyezettek, takarítatlanok voltak. Az alapanyagraktárban rágcsáló jelenlétére utaló nyomokat is találtak a szakemberek. Az élelmiszer-hulladék, a selejtnek minősített termékek kezelése nem volt megfelelő sem az üzemben, sem azon kívül. Emellett az egység több helyiségében élelmiszert tároltak a padozaton, a szennyeződés veszélyének kitéve azt. 

Ezen felül üzem szerte, többek között a termelőtérben is, számos helyen szennyezett partvisokat, lapátokat tároltak az élelmiszerek közvetlen környezetében, az eszközmosogató helyiség padlóján pedig egy szennyes, undort keltő folyadékkal teli felmosó vödör állt. Az egyik hűtőkamrában – ahol félkész süteménylapokat tároltak – egy polcon két vödörnyi jelöletlen, teljes mennyiségében penészes alapanyagot (reszelt alma és meggytöltelék) fedeztek fel a szakemberek. A jogsértést a hatóság hivatalos közzététele alapján a Dunaharasztiban lévő Király Sütő Zrt. követte el. Céginformáció alapján az utolsó pénzügyi beszámolójuk (2020.12.31.) szerint az éves nettó árbevételük 285 080 000 forint volt.

A nyár sem múlhatott el élelmiszer-botrány nélkül, júliusban a hatóság emberei egy Pest megyei gyorsételeket kínáló egység ellenőrzése során súlyos, élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményekkel szembesültek. A szakemberek által megállapított hibák és hiányosságok az egység tevékenységének azonnali felfüggesztését indokolták.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mint írják, étterem üzemi területén általános volt a takarítatlanság, mind a nyílászárók, a padozat, a munkafelületek, a polcok, de még az edények, az eszközök és a villanykapcsolók is rendkívül szennyezettek, tisztítatlanok voltak. Több helyen szennyezett, undort keltő textilrongyot találtak az ellenőrök. Az élelmiszerek tárolásával is akadtak gondok: közös hűtőtérben tároltak eltérő higiéniai megítélésű élelmiszereket (pl. friss hús, konzerv, zöldség, főtt tészta), de számos esetben közvetlenül a padozaton tárolták az élelmiszereket. A külvilágra nyíló ajtót leszerelték, azt az udvaron, a falnak támasztották. Helyette csupán egy acélkeretre rögzített, sérült rovarhálójú ajtót szereltek fel úgy, hogy az ajtó és a fal közt akkora rés volt, melyen a kártevők bejutása az étterembe akadálytalanná vált. A jogsértést a hatóság hivatalos közzététele alapján egy Budapesti székhelyű, de az ellenőrzött telephely szerint Érden működő Long Guang Kft. követte el. Céginformáció alapján az utolsó pénzügyi beszámolójuk (2021.11.03.) alapján az éves nettó árbevételük 11 717 000 forint volt.

Alig hogy elmúlt a nyár a hatóság emberei újabb horror-vágóhídra bukkantak. Szeptemberben a Nébih emberei Közbeszerzési Hatóság (KH) munkatársaival együttműködve az egységben tapasztalt gyomorforgató körülmények miatt azonnali hatállyal felfüggesztették annak működését, egyúttal 15 tonna élelmiszer forgalmi korlátozását rendelték el.

A hatóság közlése szerint egy észak-magyarországi ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejött szerződés teljesítésével összefüggésben – a törvényben foglalt kötelezettségének eleget téve - súlyos szerződésszegést jelentett a Közbeszerzési Hatóság felé a nyertes ajánlattevővel szemben.

Az egység ellenőrzéseket a Nébih és a Közbeszerzési Hatóság munkatársai már az udvari részen is szabálytalansággal találkoztak, ahol például rovarral szennyezett fagyasztott terméket találtak. A vágóhíd szennyes övezetében nem biztosították a higiénikus kézmosás feltételeit (kézmosószer, papírtörlő, kuka), a kézmosók némelyike csepegett, illetve egyáltalán nem működött, a padozaton pangott a véres szennyvíz. Az eszközfertőtlenítő nem működött, az itt található gépek és berendezések, az oldalfal, a padozat, de még a mennyezet is szennyezett volt.

A jogsértést a hatóság hivatalos közzététele alapján egy Budapesti székhelyű, de az ellenőrzött telephely szint Létavértesen működő Ízletes Húskészítményt Gyártó és Forgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaság követte el. Céginformáció alapján a cég jegyzett tőkéje 3 millió forint, bevételeiről nincs információ.

Érdekesség ugyanakkor, hogy idén februárban a létavértesi vágóhidat már büntette a hatóság, akkor ezt írták: a súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő élelmiszerhigiéniai hiányosságok (nagyfokú szennyezettség, nem üzemelő fertőtlenítő berendezések és kézmosók) miatt hatóságunk a tevékenység azonnali hatályú felfüggesztését rendelte el. A LÉTAI-HUSZTI Húsipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaságnak (amit februárban már büntetett a hatóság) az utolsó pénzügyi beszámolója (2019. 12. 31) szerint 452 256 000 forint volt a nettó árbevétele.

(Címlapkép - Nébih)

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem