A Tisza Párt három országgyűlési képviselője szerdán nyújtotta be azt a törvényjavaslatot, amely december 24-ét munkaszüneti nappá nyilvánítaná.
Az ünnepek közeledtével minden évben felmerül a téma, hogy melyik a jobb megoldás: a műfenyő vagy az igazi? A több éven át használható, de műanyag fenyő, vagy a kevésbé környezetbarát, de illatozó élőfenyő? - teszi fel a kérdést a HelloVidék cikke.
Egy felmérés szerint a magyarok közel fele, mintegy 45,8 százaléka a műfenyő mellett dönt, míg a megkérdezettek 36 százaléka vágott fával ünnepel. A többi válaszadó földlabdás fenyőt vásárol (8,8 százalék), mely később visszaültethető a természetbe, vagy más, kreatív alternatív megoldásokhoz nyúl (3,3 százalék), mint például a könyvekből állított „fenyőfa”, vagy a falra, karácsonyfa alakjában felhelyezett izzósor. A válaszadók között vannak, de csak nagyon kevesen, akik egyáltalán nem állítanak fát (5,5 százalék).
Lehet, a lezárások miatti félelem, a Covid negyedik hullámának erősödése miatt idén sokkal hamarabb kezdtek érdeklődni a karácsonyi dekorációk iránt is a magyarok, mint a tavalyi évben.
A karácsonyi választékunkat október elején szoktuk kihelyezni az áruházakba, ám az idei évben csak október közepétől vártuk vásárlóinkat a karácsonyi kínálattal. Az első napoktól kezdve nagy volt az érdeklődés a karácsonyfadíszek, csomagolópapírok, dekorációs elemek iránt, azt tapasztaljuk, a vásárlók nagy része sokkal hamarabb kezdett el az ünnepi dekorációval és az ajándékcsomagolással foglalkozni idén
– közölte a HelloVidékkel Zima Csenge, az IKEA Budaörs sales managere.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Praktiker áruházaiban is érezhetően nőtt a kereslet a karácsonyi cikkek iránt, időben minél közelebb vagyunk az ünnephez, annál nagyobb a forgalom
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






