10 °C Budapest

Minden harmadik üzlet trükközik az árcímkékkel: ne hagyd magad átejteni

2021. január 19. 11:32 2 perc

A fogyasztóvédelem tavaly mintegy ötezer bolt árfeltüntetési, áralkalmazási gyakorlatát ellenőrizte, a szakemberek közel 1700 helyszínen tapasztaltak hiányosságot. Termékekre vetítve jóval kedvezőbb volt az arány: a kereskedelmi egységekben vizsgált 600 ezer árucikknek mindössze 3 százalékánál merült fel kifogás. A vásárlók megtévesztésének megelőzése érdekében az ellenőrzések januártól is folytatódtak. Jövőre szigorodnak az akciós árak feltüntetésének szabályai.

Az árfeltüntetési szabályok szerint a vállalkozásnak a vásárló által ténylegesen fizetendő eladási árat, az egységárat és a szolgáltatás díját egyértelműen, könnyen azonosíthatóan és tisztán olvashatóan, forintban kell feltüntetnie. A fogyasztónak az általános forgalmi adót és egyéb kötelező terheket is tartalmazó bruttó árat kell látnia. Ha kétféle árat tüntet fel, a kereskedő az alacsonyabbikon köteles értékesíteni a terméket, még akkor is, ha azt pl. elütés miatt hibásan szerepeltette.

Az eladóknak nemcsak a hagyományos üzletekben, áruházakban, hanem az internetes forgalomban és a hirdetésekben, prospektusokban, egyéb reklámanyagokban is be kell tartaniuk az előírásokat. A fogyasztóvédelmi hatóság és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) IT laboratóriuma rendszeresen, gyakran próbavásárlással egybekötve ellenőrzi a kereskedők árazási és leértékelési gyakorlatát. Ha a vásárlók megtévesztő árfeltüntetéssel találkoznak, a kormányhivatalnál fogyasztóvédelmi hatósági eljárást kezdeményezhetnek.

A boltok és webshopok számos akciót, leértékelést kínálnak az év első hónapjában.

A fogyasztóvédelmi hatóság így januárban sem pihen, folyamatosan ellenőrzi a kedvezményes ajánlatok valóságtartalmát. A megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok kiszűrése érdekében bekérik az akciósan kínált termék korábbi árait, és összevetik azt a jelenlegivel. A leértékeléseknél az eladónak nem elegendő az engedmény százalékos arányát jeleznie, a vásárlónak a teljes fizetendő árat látnia kell.

A szakemberek a járványhelyzet ellenére a tavalyelőttivel lényegében megegyező számú üzletet ellenőriztek 2020-ban. A 2019-es, 39 százalékos adathoz képest jelentősen javult a kifogásolási arány, az elmúlt esztendőben a boltok 34 százalékánál akadt gond az árak feltüntetésével. A tavaly emiatt elmarasztalt vállalkozásokra összesen több mint 90 millió forint bírságot szabott ki a hatóság.

- mondta el Keszthelyi Nikoletta, az ITM fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára. 2022 májusától jelentősen megváltoznak az akciós árak feltüntetésének szabályai. A leértékelés mértékét az árcsökkentés bejelentése előtt harminc nappal alkalmazott legalacsonyabb árhoz viszonyítva kell majd meghatározni. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Jövő tavasztól így már nem fordulhat elő, hogy az üzlet csak azért emeli meg pár napra egy-egy termék árát, hogy aztán nagyobb mértékű, látványosabb leértékeléseket jelenthessen be

- emelte ki Keszthelyi Nikoletta.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?