9 °C Budapest

Ezt csináld utánuk: akár egy órán belül az ajtód előtt lehet a bevásárlás

2020. december 12. 11:40

A szolgáltatás 1 órán belüli kiszállítást és érintkezésmentes kézbesítést jelent, ami egyelőre Budapesten érhető el. Különleges, karácsonyi akciót is kapcsol a két cég az induláshoz.

Az idei évben jelentősen megemelkedett az igény az online rendelésre és házhozszállításra az élelmiszerek terén is. Ennek oka tavasszal a koronavírus járványt követő intézkedések - vásárlási idősáv, boltbezárások - és a fertőzéstől való félelem voltak. A nagy áruházláncok sokszor nem is győzték kapacitással a kiszállítást, ez pedig a kisebb élelmiszerboltoknak is esélyt jelentett, ha elérhetővé tudták tenni a házhozszállítást. Ebben segítette őket a Wolt, saját futáraival és kiépített rendszerével ezt a beruházást gyakorlatilag megspórolta a vele szerződő üzleteknek most. Az applikáción keresztüli rendelés előnye, hogy a vásárlónak nem kell figyelembe vennie az idősávokat, sem a kijárási korlátozást. A rendelés ráadásul azonnali, így nem kell előre tervezni, vagy napokat várni a kiszállításra, ezért akkor is igénybe lehet venni, ha csak néhány dolog hiányzik a háztartásból, amire azonnal szükségünk lehet. De akár a nagybevásárlást is megoldhatjuk így, hiszen súlykorlátozás, súlyfelár sincs a rendeléseknél.

A Budapest területén elérhető szolgáltatáshoz csatlakozott most Príma Express néven a Príma is, amely így is lehetővé teszi vásárlóinak az online rendelést. A kiszállítás egyelőre két budapesti üzletből történik, de a szolgáltatás így is elérhető Budapest legtöbb részén: az I., V., VI., VII., VIII, kerületek teljes egészében, a XIII., a IV., a XIV. és a III. kerület nagy részén, az II. és XI. kerület egy részén. Folyamatban van további boltok bevonása is, így a kiszállítási terület is bővülni fog a közeljövőben.

Az online rendelés és a házhozszállítás előnye, hogy gyors, hiszen a Wolt futárai átlagosan 30-60 percen belül házhoz viszik a rendelést. A kiszállítás biztonságos, hiszen a futárok érintkezésmentesen kézbesítik a rendeléseket. Nem utolsó sorban kényelmes is így intézni a bevásárlást, december 15-ig pedig még a kiszállítás is ingyenes. A két cég egy különleges, karácsonyi akciót is kapcsolt az együttműködés indulásához. Az adventi időszakban most elmaradnak a hagyományos adománygyűjtések és ételosztások, pedig ezekre a karitatív akciókra ugyanúgy szükség lenne, mint a korábbi években. Erre kínál egyfajta megoldást a két cég azzal, hogy tartós élelmiszerekből összeállított csomagokat is elérhetővé tettek kínálatukban. 

A Wolt applikációjában egy külön erre a célra kialakított felületen érhetők el a különböző árkategóriájú csomagok, amelyek megvásárlásával a felhasználók egy-egy rászorulót támogathatnak. A csomagok ára 2000 és 10 000 forint között van, és olyan alapvető élelmiszerek, mint a tej, kenyér, tészta mellett például szaloncukrot, kávét is tartalmazhatnak. Az összegyűlt adományokat a Wolt futárai hetente egyszer elszállítják az Utcáról Lakásba Egyesületnek, ők pedig szükség szerint kiosztják a rászorulók között.
Az Utcáról Lakásba Egyesület az utcán élő embereknek segít szociális bérlakásokba kerülni, majd egy kis ideig segítik őket az útjukon. Modellprogramokat dolgoztak ki és működtetnek önkormányzatokkal együttműködve, így nyújtanak önálló lakhatást hajléktalan és rászoruló embereknek. Jelenleg 70 ember lakhatását biztosítják Budapesten.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az akció egészen karácsonyig tart, így a felhasználók akár egy karácsonyi vacsora összetevőivel is meglephetik a nehéz sorsú embereket.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm