A kormány és a főváros heteken belül megállapodhat Budapest kritikus pénzügyi helyzetének rendezéséről.
A Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár évtizedek óta a fővárosi adventi időszak fénypontja, amely során évente közel nyolcszázezer látogató válogatott a hazai kézművesek termékeiből. Idén azonban a járványhelyzet miatt a karácsonyi vásárokat nem tartják meg a Budapesten, ezért a főváros turisztikai szervezete egy rendhagyó online platformmal segíti a Magyar Kézműves Szövetség mestereit, iparművészeit és kézműveseit az ünnepek előtt. Az alkotókról weboldalunkon rövid leírás, fényképek és elérhetőség várja a látogatókat, hogy mindenki megtalálhassa a készítőt, és munkái között a számára megfelelő terméket, ajándékot.
Elindult a Budapesti karácsony honlapja, ahol online várják az érdeklődőket a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár kiállítói. A Budapest Brand Nonprofit Zrt. kampányának fő célja a kialakult járványhelyzet alatt a hazai tárgyalkotó kultúra támogatása, a kézművesek és a vásárlóközönség összekapcsolása. A kezdeményezésben összesen hat kategóriában, közel ötven alkotó vesz részt.
- emelte ki Faix Csaba, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. A több mint két évtizede működő emblematikus adventi vásáron többnyire a Magyar Kézműves Szövetség tagjai kínáltak egyedi alkotásokat a szakmai zsűri válogatása alapján. A budapesti karácsonyi kampány során a Szövetség tagjaival egy kisfilm is készül, melyben kinyílnak a műhelyek és bemutatják a szakma érdekességeit.
A négy adventi héten Mautner Zsófia szakács, gasztroblogger, Bombera Krisztina újságíró, Szabó Kata, a Magyar Kézműves Szövetség elnöke és Faix Csaba, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója is népszerűsítik közösségi média felületeiken a jótékonysági kampányt és a kézművesek egyedi termékeit.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






