Mától kapható ez az új sorsjegy limitált számban: te készen állsz a csodára?

2020. november 6. 11:02 1 perc

A korábbi évek gyakorlatát folytatva a Szerencsejáték Zrt. az idei évben is elérhetővé teszi játékosai számára limitált kiadású karácsonyi sorsjegyeit. A legújabb termékek értékesítése november 6-tól veszi kezdetét. Az idei Kiskarácsony sorsjegy 5 különböző grafikai kivitellel jelenik meg. Az adventi vásárt idéző Nagykarácsony sorsjeggyel pedig ismét bárki hozzájárulhat további befogadó játszóterek megépítéséhez.

A nemzeti lottótársaság felmérése szerint a magyar játékosok számára a szezonális karácsonyi sorsjegy különösen kedves, amelyre szívesen áldoznak és adják ajándékba, sőt örömmel fogadják, ha a sorsjegyhez jótékonysági cél is társul. A kutatás eredményeiből kiderült, hogy a fiatal felnőttek körében kiváltképp népszerűnek bizonyult a sorsjegy: mind a vásárlók, mind pedig a kipróbálók körében sokkal magasabb volt a 18-29 évesek aránya, mint a többi korosztályé.

A sorsjegy vásárlók 73%-a számára pedig kifejezetten fontos tényező, hogy a sorsjegy megvásárlásával egy jó ügy mellé állhatnak. Mindezt a számok is alátámasztják, hiszen az elmúlt három évben több mint 7,5 millió darab Nagykarácsony sorsjegyet vásároltak a kaparós sorsjegyek kedvelői.

A Szerencsejáték Zrt. 2017 óta fordítja a Nagykarácsony sorsjegy bevételeinek egy részét olyan befogadó játszóterek tervezésére és létrehozására, ahol a fogyatékossággal élő és ép gyermekek az együtt játszás élményén keresztül válhatnak elfogadó, nyitott felnőttekké. Az országos kezdeményezés révén 2020 év végéig összesen 13 befogadó játszótér épült Budapesten és vidéken.

A befogadó játszóterek kivitelezése már az első ütemben is a legmesszebbmenőkig megfelelt az egyetemes tervezés szempontjainak, "A játék összeköt!" program további szakaszaiban a nemzeti lottótársaság szakmai partnereivel egyetértésben több újdonságot is bevezetett: új elemekkel bővült és komplettebbé vált a játékkínálat, valamint egyedi, szerethető, a mesék világát idéző arculatot nyert minden játszótér.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02